Antal Dániel blogja

Még márciusban írtam egy bejegyzést a választási tőzsdékről, és arról, ha az emberek pénzzel, az intenzitást is figyelembe véve fejezhetik ki a véleményüket, gyakran a hagyományos, szavazást utánozó közvéleménykutatásnál is pontosan előrejelzéseket tehetünk.


Az ilyen "előrejelző piacok" torzított mintával dolgoznak, különösen kényesek a nagy számok törvényére, bár a kisebb játékosszámotis kompenzálja valamennyire a preferenciák intenziátásnak felfedése. Mmindenki játékpénzzel veszi egy esemény részvényeit - nem kell egy ügyre feltenni az összes valós vagy játékpénz tétet, az "alulértékelt" hírre pedig többet, a "túlértékeltre" kevesebbet tesznek, így a valódi kérdések felé fókuszálódik a játék. (Itt a magyar játékleírás).

Bár nem tudom, hogy mennyien fogadtak a CNN demokrata előválasztási kérdésére, vélhetően igen nagyszámú játékosról van szó (minden játékos 5000 virutális dollárral léphet be a rendszerre, és rengeteg dologra fogadhat - erre az egy kérdésre néha napi több százezer virtuális dollárt tettek fel a játékosok). Ugyan a demokrata előválasztás júniusig tartott, Obama esélyeinek növekedése végig követhető volt a CNN-tőzsdén, és a játékosok már januárban a jelölt valóban bekövetkező győzelmére tették a legtöbb pénzt. Csak a számok érzékeltetésére: a jelenleg futó legnépszerűbb CNN-piacon, ahol arra lehet fogadni, hogy ki lesz Obama alelnök-jelöltje, már majdnem 91 ezer tranzakció köttetett.

Magyarországon az elmúlt tíz évben sok kísérlet volt hasonló rendszerek létrehozására, de egyelőre mindig hiányzott a kritikus tömeg. Ezért vagyok szkeptikus a hirbroker.hu próbálkozásával kapcsolatban is - véleményem szerint néhány ezer aktív játékos nélkül nem fog menni a dolog. De tényleg izgalmas játékról van szó, úgyhogy próbáljátok ki!

PS: a játékról a szervezőknek a régi bejegyzésemhez fűzött kommentárjából szereztem tudomást.

Az Európai Unió és Magyarország is nagymértékben ki van szolgáltatva a külső energiaszállításoknak, és az energiahordozókban gazdag volt szovjet és közel-keleti világ készleteiért Kínával és Indiával, illetve az Egyesült Államokkal is versenyben áll. De mit is jelent az a nagymértékben?

A felső torzított térkép (kartogramm) a világ országainak a méretét az energiahordozó-felhasználásukkal arányosan mutatja be (még az évtized elején, azóta Kína felhasználása drámaian megnőtt). Az EU egyes régi (pl. Németország, Franciaország) és új tagjai (pl. Magyarország, Szlovákia) a világ legfejletebb ipari országai közé tartoznak, és az ipari termeléshez más, szolgáltatás- vagy mezőgazdasági orientációjú országokhoz képest nagyon sok energiát használnak. Az alsó térkép az importált energiahordozók arányát mutatjba.

Az alsó térkép (kartogramm) abban különbözik a felsőtől, hogy nem az összes felhasznált, hanem az összes importált energiahordozóval arányosítja a világ országait. Mivel Európa hamarabb iparosodott mint a világ többi része, fosszilis energiahordozó-készleteit már nagyrészt felélte, és ezért importra szorul. Az egyébként gazdag és általánosságban versenyképes európai gazdaság egyre nagyobb arányban kénytelen külső partnereinek fizetni azért, hogy energia-igényes gazdaságszerkezetét fenn tudja tartani. A folyamatnak sok kimenetel lehetséges: gazdasági lemaradás, gazdasági szerkezetváltás, vagy még nagyobb versenyképesség, vagyis a drágább energiahordozókból értékesebb áruk előállítása.

A kartogramok forrása természetesen a Worldmapper.

Legnagyobb szomszédunk, Ukrajna és Magyarország kapcsolataiban központi szerepet tölt be a tíz év alatt újraépített vereckei emlékmű, amelynek avatásán végül nem vett részt a két ország államfője, továbbá a helyi magyar pártok is külön-külön ünnepeltek. Ukrajna eközben a még nagyobb szomszédjával, az Európai Unióval lejáró szerződésének megújítására, és az Uniós tagjelölti státusz megszerzésével volt elfoglalva, úgy tűnik, több-kevesebb sikerrel.

Az Európai Unió és Ukrajna számára is az egyik legfontosabb stratégiai kérdéssé kezd válni az egymással kialakítandó viszony. A viszonylag rövid állami és modern nemzeti múlttal rendelkező Ukrajna identiásának kialakításában egyformán fontos szerepet kap az Európával és az Oroszországgal kialakítandó viszony.

Európai blogomon eddig a legérdekesebb és legnagyobb vita éppen erről alakult ki: mi az európai érdek Ukrajnával kapcsolatban, és akarnak-e az ukránok csatlakozni az EU-hoz. Szomszédként nekünk is megérné ezzel a kérdéssel többet foglalkoznunk.

CC kép: Stuck in Custom

Greg Mankiw blogja a kereslet kereszt-árrugalmassága sorozatban a magas üzemanyagárakra adott piaci válaszokat veszi sorra. A harvardi professzor szellemes sorozata szórakoztató olvasmány a piacbarát zöldeknek. Lássuk csak, kinek is jók a magas üzemanyagárak? (In English here)

Egyrészt, ahogyan mindig is gondoltuk, jól jár a tömegközlekedés; a magas üzemanyagárak miatt

• nő a vasúti személyszállítás forgalma,
• nő a vasútállomáshoz közeli lakások ára,
• nő a tömegközlekedési eszközök kihasználtsága.

Másrészt az egyéni közlekedésben teret nyernek az energiatakarékos formák, úgymint

• városi közlekedésre kezdik használni a golf-kocsikat,
• a használt autók piacán nő a kisebb kocsik értéke, és ugyanez a helyzet az új autók piacán,
• növekszik a robogók kereslete, nem is beszélve a biciklikről és a biciklijavításról.
  

A szegényebb vidékeken újra felfedezik a haszonállatokat

• újra kezdik használni a tevéket,
• és ismét felfedezik az öszvérek kiváló tulajdonságait.

És végül vannak, akik otthon maradnak:

• a diákok preferálják az online kurzusokat,
• ezt már én teszem hozzá: és a japán halászok sem tudják annyira túlhalászni a tonhal-állományt.

Kép: niznoz (cc).

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy megtudtam, alkotmányosan és racionálisan megkérdőjelezhető okokból megszüntették az általam létrehozott és vezetett Magyar Vasúti Hivatalt. Úgy gondolom, hogy eltelt annyi idő a döntés meghozatala óta - mégha a személyes kálváriám még nem is ért véget -, hogy az ezzel töltött éveket röviden összegezzem. A mai Vasutas Napra egy ilyen cikkem jelent meg a Népszabadságban. Amikor kész volt a szöveg, nem volt cím-ötletem és nem szerettem volna sokat gondolkodni, de azt hiszem, a szerkesztő figyelemfelhívó címet adott az írásnak: Kiesik a zsebünkből a pénztárcánk.

A néhány vasúttal kapcsolatos bejegyzésem és régebbi cikkeim.

Frissítés: Az Állami Számvevőszék jelentése a magyar vasút átalakításáról (pdf) illetve az országgyűlési képviselőknek írt felhívás (pdf) és egy rövid összefoglaló a hvg.hu oldaláról.

Frissítés: Mihályi Péter vitatkozik a cikkemmel a Népszabadságban.

A 2008-as meleg büszkeségi felvonulást homofób és más szélsőséges csoportok akarják ma megzavarni. A rendőrség határozott védelmet ígér a vonulóknak, civilek széles köre fogadja meg, hogy beáll a menetbe, és együttérez a felvonulókkal.

Hét évvel ezelőtt ilyenkor a III. kerület egykori polgármestere és a Sziget Kft. okoztak orszáog botrányt azzal, hogy aláírtak egy megállapodást a melegek kitiltásáról Magyarország legnagyobb zenei és szórakoztató fesztiváljáról. Az ügy a nyilvánosság számára kirobbantott egy lappangó és szégyenletes problémát: azt, hogy Magyarországon a melegek, leszbikusok, buzik, biszexuálisok, transzvesztiták és más nem heteroszexuális orientációjú emberek nem élhetnek teljes és nyugodt életet.

Az elfojtás mértéke megdöbbentő volt. A máskor a nyilvánosságot megragadni igyekvő pártok szégyenteljesen hallgattak. Gusztos Péter volt az a tiszteletreméltó kivétel, aki politikusként a civil tiltakozás mellé állt. A média a botrányról beszámolt, de a melegeket és szempontjaikat száműzni próbálta. Emlékszem, hogy Bombera Krisztina hogyan rejtegette a vasárnap esti főműsoridőbe rejtegetett anyagát az utolsó pillanatig azért, hogy a szerkesztők le nem tilthassák. A civil tiltakozó akcióban végig részt vevőként jómagam egy hétig küzdöttem azért, hogy naplómat közölje a Népszabadság. A hétnapos botrányról szóló beszámolómról hat napig folyt a szerkesztőkkel, ügyvédekkel, politikusokkal az alkudozást: nem akarták, hogy máshova vigyem, kontrollt akartak a tartalom felett. Órákig folyó vita folyt az elfogadható címen. Végül a Népszabadság Online akkori szerkesztői kirakták az ötödik napi anyagot a netre, és a következő hétfőn megjelent Az elátkozott szivárvány című cikkem.

A dolog ma meglepően hat, és mutatja, hogy milyen fontos dolog történt 2001-ben. Azzal, hogy leomlott egy tabu a közbeszédben, a nem heteroszexuális orientációjú emberekről való beszéd sokkal könnyebb lett, és ahogy az emberek kinyitották a szemüket, és látták, hogy nem árt nekik, életüknek az, hogy mások másként élnek, a homofóbia minden közvélemény-kutatás szerint jelentősen csökkent az országban.

Szetey Gábor, a homoszexualitását először válló egykori magyar kormánytag a tegnapi Népszabadságban nagyon bölcsen nyilatkozik erről a folyamatról:

A gondolatok fontosak, de a tettek fontosabbak. És ennek a kiállásnak lett egy megfogható végeredménye, egy, az európai normáknak megfelelő élettársi törvény. A törvény életbe lép, aztán eltelik 2-3 év, és azok, akik ellene voltak, azt látják, hogy ettől nekik nem lett rosszabb, de mások boldogabbak lettek. Így változhat a társadalom, így változott Spanyolországban is, ahol most élek. [...] Ez egy folyamat. Mi a társadalmi fejlődés egy más pontján állunk jelenleg, de ez nem tragikus. Nem szabad az embereket akaratuk ellenére meggyőzni. A regisztrált élettársi kapcsolat óriási lépés volt, tudjunk ennek örülni. Amikor Spanyolországban elfogadták a melegházasságról szóló törvényt, csak az emberek 36 százaléka támogatta. Most 56 százalék.

A homoszexualitásról 2001. előtt alig lehetett beszélni Magyarországon. Mára nagyon kevesen vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy bűn vagy egy betegség. Remélem, hogy a mai napon a rendőrök teljes mellszélességgel védik meg azokat, akik nem akarnak tovább bújkálva élni közöttünk. És ha Szeteynek igaza van, akkor néhány év múlva Magyarországon sokkal több boldog ember lesz, mint amennyi most van.

Frissítés: Erőszak a meleg büszkeség menete ellen. Szerintem ez nem arról szól, hogy Magyarország egy különlegesen homofób ország, hanem arról, amiről a Kegyeletsértés, hullagyalázás, szoborlopás kapcsán írtam.

A Napi Gazdaság és az Index egy olyan tanulmánykötetet idéz, amelyek a korrupciónak a nagyvállalati, kínálati oldalát mutatják be.

A vállalatvezetők - akik korrumpálóként szerves részei a kialakult rendszernek - leggyakrabban az önkormányzati szférában, a közbeszerzéseknél és az uniós támogatások szétosztásánál szembesültek korrupcióval vagy annak igényével. Leggyakrabban az alulfizetett köztisztviselőket és csak másodsorban politikusokat említettek a válaszadók a megvesztegetendők listáján. A politikai elit e képviselői részben saját zsebbe, másrészt a pártjuk számára "gyűjtögettek". Persze a cégek sem ártatlanok, hiszen bizonyos ágakban - példaként említik a nagy áruházak termékbeszerzőit - mindennapos a korrumpálás, de például a bank- és biztosítási szektorban ismeretlen jelenség.

Nem kell a Coase-tételig jutnia az intézményi közgazdaságtanban annak, aki szeretne szembesülnie azzal, hogy a korrupicó kétirányú utca, kétoldalú jelenség, csakúgy, mint a prostitúció. Elég a Marshall-keresztet tanulmányoznia: kereslete és kínálata van az ügyek etikai és jogi normákat figyelmen kívül hagyó, helytelen intézésének. A korrupció elleni küzdelemben ezért mindenki részt vehet: minél kevesebben adnak, annál jobban csökken a kenőpénz egyensúlyi értéke, és ahol megszűnik a kereslet, eltűnik a pénzért végzett korrupció. Persze a szívességek, rokoni előnyök, erotikus vonzalmak és a helytelen döntéshozatal kapcsolata ettől még megmarad, de az nem is része ennek a tanulmánynak.

A Népszabadság megbízásából a Szonda-Ipsos arról kérdezett meg 1500 magyarországi lakost, hogy szerinte hogyan aránylanak a magyarországi és szlovákiai bérek, jóléti juttatások és megélhetési költségek? A roppant tanulságos közvélemény-kutatás szerint a magyarok jelentősen alulbecslik a hazai jövedelmeket és a szlovákiai megélhetési költségeket, és túlbecslik a szlovákiai jóléti juttatásokat. A helyzet az, hogy Szlovákiában magasabbak a nettó jövedelmek, alacsonyabbak az adók, és ebből következően lényegesen alacsonyabbak a szociális juttatások és a nyugdíjak is. Az árak lényegében kiegyenlítettek.

A Marketing Centrum felmérése a magyar választópolgároknak a reformokhoz és közpolitikai változásokhoz való viszonyát kutatja. A Népszabadságban közölt közvélemény-kutatási adatok számos érdekes részletet rejtenek, de számomra ez a legtöbbet mondó eredmény:

Tízből hét magyar úgy véli, az ország fejlődése döntően a politikán, a politikusokon múlik, és a megkérdezettek 74 százaléka szerint jelentősen hátráltatja hazánk fejlődését, hogy "a pártok sohasem tudnak megegyezni egymással". A megkérdezettek kétharmada nagyon nagy jelentőséget tulajdonít a különböző politikai deficiteknek - a politikusok túlzott ígérgetésének, a politikai önzésnek, a kontraszelekciónak vagy a kompromisszum-képtelenségnek - abban, hogy az ország lassabban fejlődik, mint lehetne. [...] Mindössze a válaszadók ötöde tulajdonít jelentős negatív hatást annak, hogy kevés a vállalkozó szellemű ember, kevés a jól képzett szakmunkás, illetve kevesen beszélnek idegen nyelveket. A közvélemény tehát túl sokat vár a politikától, és nem gondol arra, hogy az ország versenyképessége mégiscsak a polgárok tehetségén, képzettségén, vállalkozó szellemén múlik.

A választók, az adófizetők és a munkavállalók pedig valójában egy politikai-gazdasági közösséget alkotnak, szinte teljes átfedéssel, a nyugdíjasok jelentős rétegét nem számítva. (Bulgáriában már ők a választók többsége!) Választásainak a kasszánál, az oktatási rendszerben és a politikában valamiféle konzisztenciát kellene, hogy kapjanak. Szerintem a gazdasági és a politikai átmenet egymástól elválaszthatatlan folyamatok, és a versenyképesség elsősorban kulturális kérdés.

A világ legerősebb és legrégebbi demokráciájának elnökválasztása az egész világ ügyeinek menetét befolyásolja. Hiába csak az amerikai állampolgárok szavazhatnak, az egész globalizált világ figyeli a választási küzdelmet. A Pew Global Attitudes Index a világ 22 országában megkérdezte azokat az embereket, akik követik az amerikai elnökválasztást, hogy Obamában vagy McCainben bíznak-e? Mivel nem indul sem a hatalmon lévő elnök, sem alelnöke, az elmúlt száz év talán legnyitottabb és legizgalmasabb választása zajlik, az elején mindkét oldalon sok és nagy kvalitású jelölttel. Amerikához kötődő demokrataként természetesen én is követtem a kampányt, és ugyan több szimpatikus jelöltet találtam, a két idealista jelöltnek, Obamának és McCainnek szurkoltam. A kampány finise különösen igazgalmas lesz, hiszen két meglehetősen különböző, de jó jelölt közül választhatnak a szerencsés amerikai szavazópolgárok. Az biztos, hogy hiába bíznak egy hangyányival többen McCainben a választójoggal rendelkezők közül, Jordánia kivételével a világ Obamának szurkol. Forrás: FP Passport blog.

A Kormány 156/2008 (VI.6.) rendeletével megszüntette a 2006. január 1. az Országgyűlés törvényi rendelkezése alapján létrehozott Magyar Vasúti Hivatalt, és egyúttal felmentte Antal Dánielt, a miniszterelnök Hivatal 2/2006 (I.13.) ME határozata alapján hat évre kinevezett elnökét. A Hivatal szervezeti jogutódja 2008. július 1-től a műszaki, biztonsági kérdésekkel foglalkozó Nemzeti Közlekedési Hatóság.

A Hivatal missziója az volt, hogy a több szereplős európai piac minden vasúttársasága számára biztosítsa a környezetbarát vasúti infrastruktúrához való hozzáférés azonos feltételeit. Az üzleti életet szabályozó ár- és engedélyező hatóságként azért dolgozunk, hogy a magyarországi pályahálózatokat használó vasúttársaságok versenyképes áron, szerződéses kötelezettségeiket pontosan betartva, az adófizetők hosszú távú érdekeit figyelembe véve fejlesszék szolgáltatásaikat.

Az elmúlt hat évben ezen dolgoztam.

Egy ideje azok közé tartozom, akinek meggyőződése, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése szükséges, és ennek egyetlen lehetséges eszköze a szén-dioxid termeléssel járó fogyasztás magas adóztatása. A közlekedés az egyik leggyorsabban növekvő szén-dioxid termelő (és Magyarországon fizetési mérleg rontó tényező) a notórius olajégetéssel, és ebben Európa csak azért marad el az Egyesült Államok mögött, mert nálunk nagyon magas az üzemanyagok adója. Szerencsére ahogy nőnek az olajárak, eljön a pont, amikor a fogyasztás visszaesik, és ilyenkor jön el a tömegközlekedés, és különösen a vonatok és villamosok új virágkora. Ahogy 2004. óta Nagy-Britanniában folyamatosan rekordokat dönt a vasúti személyközlekedés használata, úgy 2007-ben végre az Egyesült Államokban is fordult a kocka: 50 éves csúcsot ért a tömegközlekedés forgalma az autós társadalomban. Az elővárosi vasutak forgalma pedig tíz százalékot növekedett.

Kenneth Rogoff, az IMF korábbi vezető közgazdász, a Harvard professzora adott erről egy interjút januárban. Egy kicsit több a másik blogomon: Evidence on carbon tax from high fuel prices.