BKV sztrájk: egy közműben mindent szabad?

Hosszú időn át hivatásszerűen foglalkoztam közművek szabályozásával, különösen a tömegközlekedésben - a BKV vasúti engedélyeit is nekem kellett kiadnom. Úgy gondolom, hogy a hazai tömegközlekedés normális működésének sok egyéb mellett a hiányos sztrájktörvény az egyik oka: erről szól a mai komment.hu cikkem a BKV-sztrájk kapcsán. Persze az igazi probléma a monopóliumokkal van, amelyeknek a megtörhetőségét ma az Index demonstrálta szórakoztatóan. Még több monopóliumos bejegyzés és link (magyar és angol).

Egyoldalúan nem megy

Ma jelent meg a véleményem a bankok egyolodalú szerződésmódosítását korlátozni kívánó idén áprilisban elfogadott törvényről. Úgy gondolom, hogy a törvény nem fogja elérni a kívánt hatást, és több kára lesz, mint haszna. Magyaország pedig ilyen olcsón nem ússza meg, hogy szembenézzen azzal: miért lettünk mi a globális pénzügyi válság egyik legelső és legsúlyosabb áldozata.

Az új, végiggondolatlan fogyasztóvédelmi szigorítás hatása várhatóan a bankok még szigorúbb hitelezési aktivitása lesz, ami hosszabbá és fájdalmasabbá fogja tenni a reálgazdasági recessziót. Az elmúlt években biztosan mind a bankokban, mind az állami szabályozó szervekben követtek el egyéni hibákat - ezeket az adott szervezeteknek kell megoldaniuk. Magyarországnak azonban azzal is szembe kellene néznie, hogy az esetleges egyéni hibákon túl pénzügyi rendszerünk - a bankok, a nyugdíjbiztosítók, a pénzügyi felügyelet, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank - milyen tévedések nyomán vált a tavalyi pénzügyi válság egyik első és legsúlyosabb áldozatává. Ez egyoldalúan nem megy: ha a Kormány és hatóságok csak a bankokat akarja megleckéztetni, ahelyett, hogy nyitott végű, konstruktív párbeszédet kezdene, az ügyfelek biztosan nem fognak jól járni.

A cikket a Komment.hu oldalán lehet elolvasni és kommentálni.

Csak menüben: a magyarországi európai parlamenti választások

Megjelent a Csak menüben: a magyarországi európai parlamenti választások című cikkem.

Választási rendszerünk a magyar parlamenti pártoknak kedvez a verseny csökkentésében és a választások igazi tétjének elfedésében is; nem csoda, ha az egyébként másra való európai választás a magyar politikusok egy nagymintás közvéleménykutatásnak, a hazai választások főpróbájának, vagy belpolitikai nyomásgyakorlási eszköznek használják. Az Európai Unió magyarországi lakosai kapják a lehető legkisebb választási szabadságot az Európai Parlamenti választásokon.

Ehhez a cikkhez a komment.hu oldalán fűzzetek véleményeket.
Saját fotó (cc) (nem endorsement csak illusztráció).

Az antikorrupciós törvénytervezetekről

A komment.hu oldalán jelent meg a Mire jó egy Közérdekvédelmi Hivatal címen az előző kormány utolsó ülésén állítólag elfogadott antikorrupciós csomagról szóló véleményem. A cikk központi témája a három törvényjavaslatból álló csomaghoz hasonlóan a "Közérdekvédelmi Hivatal".

A kormány által felállítani tervezett Közérdekvédelmi Hivatal - függetlenül a közérdeket védő rendőrségtől, az ügyészségektől, az Állami Számvevőszéktől, a Közbeszerzések Döntőbizottságától, a Gazdasági Versenyhivataltól, az Egészségbiztosítási Felügyelettől, a még megmaradt árszabályozó hatóságoktól, a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól, az önkormányzatok és állami vállalatok belső ellenőreitől - vizsgál, szankcionál, ellenőriz. Eljárása azonban nem szolgál arra, hogy a korrumpált folyamatot az érintett közhivatalban, vállalatnál vagy intézménynél kijavítsák, illetve a megfelelő szankciókat az erre feljogosított szervek kiszabják: hogy a bíróság érvénytelenítsen egy csalárd szerződést; az árszabályozó hatóságok húzzák ki az indokolatlan árdrágító elemeket a villany-, gáz-, postai vagy vasúti számláról; hogy a Döntőbizottság újra lefolytathassa a közbeszerzéseket.

A komment.hu oldalán lehet véleményezni az írást, ami ezúttal rövid ideig volt címlapon, és egyébként sem ragadtatott el sok embert a hozzászólásra.

A rossz pénz nem fér meg a jó pénzzel

A múlt héten egy második cikkem is megjelent a komment.hu oldalán egy számomra igen kedves témában, a pénzelméletben.

Greshem klasszikus törvénye akkor működik, ha az uralkodó kényszeríteni tudja az embereket, hogy a rossz pénzt használják. A rossz pénzt az emberek költik, amilyen gyorsan tudják, mielőtt az állam tovább rontja az értékét, a jót, mondjuk az aranyat, a dollárt vagy az eurót pedig felhalmozzák. A pénzrontáson tetemes inflációs adó - régi kifejezéssel, a kamara haszna - keletkezik azzal, hogy az államtól a rossz pénzt is mindenkinek el kell fogadnia. A kilencvenes években a szabad árrendszert nem alkalmazó egykori kommunista tervgazdaságok összeomlása bebizonyította, hogy állami kényszer nélkül a törvényszerűség megfordul. A jó pénz ugyanis nem csak értékőrző, hanem általánosan elfogadott csere- és fizetőeszköz, hozama hosszú távon kiszámítható, mások is abban számolnak, és mindent lehet érte kapni: autót, lakást, hitelt, élelmiszert. Egy szabad gazdaságban az emberek olyan pénzt kezdenek használni, ami jól működik. Mondjuk a dollárt vagy az eurót.

A pénzelmélet volt az egyik olyan közgazdasági téma, amivel behatóan foglalkoztam a Láthatatlan Kollégiumban folytatott tanulmányaim során. A pénzelmélet a pénz fogalmán keresztül összeköti a pénzügy, a mikroökonómia és a makroökonómia tételeit, így közgazdászok számára különösen hálás kutatási terület. A cikkem mégsem nem tudományos jellegű, hanem arról szól, hogy véleményem szerint miért kerülhetetlen el az euró gyors bevezetése, akár azon az áron is, hogy egy időre csak másodosztályú tagjai leszünk az eurózónának. Itt lehet kommentálni.

Komment.hu: Meghasonlott ház

Az előző bejegyzést követően írt komment.hu cikkemhez végre elég sok hozzászólás érkezett, és sok tízezren olvasták el az origó címlapjának köszönhetően - szóval talán érdemes becsatlakozni az ott folyó vitákba, lassan azért kialakul egy állandó közönség, és mindennap felkerül egy általában elég érdekes új kommentár is. (Az angol változat már korentsem volt ennyire sikeres). A magyar miniszterelnök némiképpen kétségbeesettnek tűnő segélykérése nyomán egy izgalmas vita lángol fel arról, hogy mennyire különböznek vagy hasonlítanak a közép- és kelet-európai országok egymáshoz - valamennyire biztos, ha Obama elnök Magyarországgal és Ukrajnával példálózik.

Görögország záróra után

Most már online is el lehet olvasni a görög-magyar párhuzamokról szóló közös, Alexander Katszaitisszel írott cikkünket (amelynek van egy hosszabb, vitatható angol változata is).

A sok egyéni érdek pedig nem adja ki a közjót. A képviselők és a hivatalnokok állami állást, EU-támogatást, építési engedélyt bírnak szerezni, esetleg ki tudnak járni egy elviselhető posztot az idegőrlően hosszú sorkatonai szolgálatban. A politikai rendszer - 34 évvel a diktatúra megbuktatása után - egyéni alkuk millióira épül. A status quo megbolygatása ma már beláthatatlan következményekkel járna, ezért az állam lassan a háttérbe vonult, és hagyja a szolgáit boltolni. Mindenki úgy marad a felszínen, ahogy tud.

Egy polgár = egy szavazat: a nemzetiségek parlamenti képviseletéről

Megjelent a harmadik cikkem a komment.hu oldalán Egy polgár = egy szavazat: alkotmányos mulasztások címen. A cikk arról szól, hogy miként kellene az 1992-1993 óta fennálló alkotmányos mulasztást orvosolni a hazai államalkotó nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletéről. A témába vágó érdekes cikkek még az RMDSZ ellenzéki szerepéről, a Nagy-Magyarország matricáról és a szlovák-magyar konfliktusról mind arra várnak, hogy vitatkozzatok velük.

Gazdag vagy szegény nemzet-e a magyar?

"Az EU-csatlakozás volt az utolsó nagy közös nemzeti ügyünk, de a leggazdagabbak klubjában mintha elengedtük volna magunkat, és szegény rokonként viselkednénk. A gazdagság az erős nemzetek kiváltsága, nagyobb felelősséggel jár, több nagyvonalúságot és önbizalmat kíván, mint ami a mai közügyeinkre jellemző." Megjelent az első cikkem a komment.hu-n: örülnék, ha ott vitatkoznátok róla, vagy ennek kapcsán arról, hogy gazdagok vagy szegények vagyunk?

Személyes archívum

Felkerült a netre a Magyar Nemzetben velem készített októberi vasutas-interjú, illetve a Népszabadság archívumának átalakítása miatt az összes ott megjelent cikkeim linkje megváltozott, amelyeket becsületesen igyekszem kijavítani.

A vasútról újra

Nem mondhatnám, hogy a hétfői vasúti tragédia ne érintett volna meg mélyen: az államvasutak mostani szervezeti, erkölcsi állapotában, annyi viszonylag szerencsés kimenetelű baleset és rendkívüli helyzet után sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Az eseményeket a bécsi gyorson utazva követtem, és sok megkeresés után, néhány nap töprengés után végül interjút adtam ennek kapcsán a Magyar Nemzetnek. Úgy gondolom, hogy a korábbi számvetésemen ez nem sokat változtat, de az ügy még jobban rávilágít a korrupció társadalmi kárára. Az egész eset mélyen elszomorít és nagyon együttérzek a sebesültekkel és az áldozatok családjával.

A Magyar Nemzet Online csak néhány nap késéssel közli a papírlap cikkeit, úgyhogy a szöveg jelenleg csak az újságban olvasható el.

Korábban: Interjú a Magyar Narancsban az államvasutak vagyonvesztéséről

Frissítés: Fémtolvajok vágták szét a monorerdei roncsot (ld. Kegyeletsértés, hullarablás, szoborlopás).
Online olvasható az interjú.

Összegzés: vasút

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy megtudtam, alkotmányosan és racionálisan megkérdőjelezhető okokból megszüntették az általam létrehozott és vezetett Magyar Vasúti Hivatalt. Úgy gondolom, hogy eltelt annyi idő a döntés meghozatala óta - mégha a személyes kálváriám még nem is ért véget -, hogy az ezzel töltött éveket röviden összegezzem. A mai Vasutas Napra egy ilyen cikkem jelent meg a Népszabadságban. Amikor kész volt a szöveg, nem volt cím-ötletem és nem szerettem volna sokat gondolkodni, de azt hiszem, a szerkesztő figyelemfelhívó címet adott az írásnak: Kiesik a zsebünkből a pénztárcánk.

A néhány vasúttal kapcsolatos bejegyzésem és régebbi cikkeim.

Frissítés: Az Állami Számvevőszék jelentése a magyar vasút átalakításáról (pdf) illetve az országgyűlési képviselőknek írt felhívás (pdf) és egy rövid összefoglaló a hvg.hu oldaláról.

Frissítés: Mihályi Péter vitatkozik a cikkemmel a Népszabadságban.

Fundamentalizmussal a fundamentalizmus ellen

A múlktori vitacikkem arról szólt, hogy az európai szabadságjogaink rendszerében nem szabad egy szabadságjogot (pl. a szólásszabadságot) szembeállítani egy másikkal (pl. a vallásszabadsággal). Európai szabadságunknak mindig vannak, voltak olyan veszélyeztetői, akik alapjogaink rendszerében ellentmondást igyekeztek felfedezni vagy élezni. Gyakori például az emberi méltóság és valamely klasszikus szabadságjog szembeállítása.

"A megfelelő válasz ezekben a helyzetekben nem az egyik alapjog korlátozása a másik javára, hanem a szabadságjogok teljes rendszerének együttes megerősítése - így a szólásszabadság mellett a vele néha konfliktusba kerülő vallásszabadság és az emberi méltóság védelme. [...] Akik irodalmi és vallási szövegek és ábrázolások, szimbólumok, metaforák és allegóriák kibontásának képességével felvértezve hagyják el az iskolapadot, kis eséllyel válnak fundamentalistává, képessé lesznek viszont a vallási törvényeket - vagy, ha már itt tartunk, az alkotmányt - egészükben, nem pedig csak szavaikban, szakaszaikban megérteni. [...] A Korán mechanikus, szó szerinti olvasására épülő iszlám fundamentalizmussal szemben ugyanúgy kell védekezni, mint a Bibliát vagy a világi alkotmányt szó szerint és töredékesen olvasó keresztény vagy jogi fundamentalistákkal szemben. A kezükbe kell adni a szövegek megértésének hatalmát".

A szabadságjogok egészükben jelentenek vonzó alternatívát a szolgasággal szemben, mondjuk a vallása gyakorlásának jogától megfosztott ember aligha értékeli azt, hogy erről a keservéről szabadon beszélhet. Azok, akik az iszlám fundamentalisták jelentetette fenyegetettség hatására a vallásszabadságot vagy a vallási türelem fokát csökkentenék, tulajdonképpen a fundamentalisták programját hajtják végre. Mindez arról jutott eszembe, hogy Letterforce blogján egész keresztes háborút (vagy dzsihádot?) indított az Európában szabad gondolkodni című cikkem ellen. Letterforce a fundamentalizmus félreismerhetetlen fegyverével, a kiragadott mondattöredékek mechanikus (félre)értelmezésével küzd a cikkemmel - nagyon tanulságos: I, Ib, II, III, állítólag folyt. köv. Vegyük mindjárt ezt a cáfolhatatlan kontrafaktuálist gyermekkori kedvenc regényemről:

"Píszí szemmel nézve az Egri csillagok az iszlámot komolyan sértő munka.Szerintem,ha most ezt a regényt Seres írta volna és most jelent volna meg, akkor ugyanazt írta volna Antal is az Egri csillagokról(iszlámgyűlölő propagandaanyag...stb), mint most tette, a mancsban.[sic]"

A klasszikus logika eszközeivel Letterforce persze könnyen megfogható: az érvénytelen érvelés egyik legtisztább esete, amikor igazságértékkel fel nem ruházható predikátumokra építünk érvényes szillogizmust. Szegény Pim Fortuyn forog a sírjában.

Frissítés: megszületett a IV. rész, és a Verbális Numerák is beszállt, bár az meglehetősen off topic. A modernizmus nagy ellensége is meglehetős előítélettel nyúl a szövegemhez.

A magyar muzulmánellenességgel szemben - Európában szabad gondolkodni

Azokban a balra húzó értelmiségi újságokban, ahol a buzizás, cigányozás, zsidózás nem megengedett, a gyűlölködésnek egy elég valószínűlten formája nyert teret idén: megjelent a magyar muzulmán-ellenesség. A Magyarországhoz személyes szálakkal kötődő vicces külsejű holland provokátor, Geert Wilders különös követőkre talált Seres László (ÉS) és Tillmann J.A. (Magyar Narancs) személyében. Az európai muzulmánokkal szembeni kirekesztő gondolataik azért különösen nemtelenek, mert az iszlám magyarországi követői eddig gondosan betartották a szekuláris magyar alkotmányt és hazafiasan részt vettek katonáink muzulmán bevetési területekre való felkészítésében. A muzulmánok azért kiváló célpontjai a hazai gyűlölködésnek, mert a pirézekhez hasonlóan nehezen azonosítható és kis számú kisebbséget alkotnak.

A magyar muzulmán-ellenesség persze álprobléma, de csak addig, amíg valaki meg nem gyalázza a muzulmánok tabuját, mondjuk a lerajzolhatatlan prófétát terroristaként ábrázoló gúnyrajzot tesz közzé nagy nyilvánosság elé úgy, hogy az iszlám máshol élő híveit is vérig sértse vele. Úgy gondolom, hogy erről le kéne beszélni a sajtószabadság fundamentalista híveit, és vitatkozni kell a muzulmán-provokálókkal. Erre teszek kísérletet az eheti Magyar Narancsban Európában szabad gondolkodni címen (utcán szerdán, boltokban csütörtökön, online jövő héten).

Adalék: Vallásháborúval indult az európai öldöklés; Saleh Tayseer: "Ilyen egyszerű az iszlám"; Iszlám, globalizáció, demokrácia.

Képregény a titkosszolgálati levéltárban

Varsányi Gyula írt a Népszabadságban Korcsmáros Pál nemrégiben megtalált képregény-kéziratáról. A történet nagyon megfogott, és egy bejegyzést írtam köré új európai blogomba, ami kikerült az Agoravox portál címlapjára is. Az én olvasatomban a Kádár-diktatúra titkosszolgálatának iratai között negyvennyolc évre eltűnt kézirat arról szól, hogy ahol az embereket szabadságjogaiktól megfosztják, ott a jogfosztottság előbb-utóbb teljes lesz. Az Agoravox-címlap technikai érdekessége, hogy egy meglehetősen jó minőségű beszédszintetizátor fel is olvassa a cikket angolul, amelyet podcastként (mp3 2MB) is meg lehet hallgatni.

A monopóliumos cikk online elérhető

A Holt terhek - Hogyan törhetők meg a monopóliumok? című cikkem a Magyar Narancs archívumában a Narancs XIX. évf. 47. számban érhető el. Az archívum használatához jelszavas regisztráció szükséges. (A link a korábbi bejegyzéshez mutat, ott tegyetek megjegyzéseket!)

Holt terhek - Hogyan törhetők meg a monopóliumok?

A Magyar Narancs mai, számában jelent meg a Hol terhek című esszém a magyarországi monopóliumoknak a rendszerváltás óta húzódó gazdasági és politikai problémáiról. A cikk regisztráció után érhető el online az újság honlapján. A cikk alapvetően szakmámhoz és hivatásomhoz kapcsolódik, és remélem, hogy érthetőbbé válik belőle az, amin a vasútnál dolgozom. Villanyvezeték: sharilmohammad.

A magánkézben lévő monopólium természetes célja, hogy kényelmes
haszonkulccsal, viszonylag magas áron a kevés vesződséggel járó fogyasztókat szolgálja ki. A monopólium számára a ritkán lakott vidékek és a szegények csak nyűgöt jelentenek: minden forintért messzire kell nyúlni, az emberek minden kilowattórának utánakérdeznek; a nagy területen szétszórt megannyi kisfogyasztó pedig sok hibaforrást jelent a hálózatnak. A gazdagok viszont túl szűk piacot alkotnak: nincsenek annyian, hogy megérné az ő kedvükért egy egész elosztórendszert kiépíteni, és akkor sem fogyasztanak sokkal több energiát, ha úszómedencét fűtenek. A magánmonopólium kedvenc ügyfele a városi középosztály: ha nem túl drága a villany vagy a telefon, a panaszok mennyisége elenyésző lesz, vagy legalábbis nem akkora, hogy a demokratikus többség megváltoztassa a befektetések jogi környezetét. A profitszint pedig tartósan magas marad.

Igen ám, de az állami monopólium se jobb ennél, hiszen ott még hazavihető profit sem marad, legfeljebb hazavihető veszteség. A monopóliumok államosítása nem jó megoldás a magánmonopólium problémájára. Postaláda: Ciclista Dominguero.

Azért, mert szerfölött hajlamos a saját vezetőinek a fizetését emelni; baráti, ám drága alvállalkozókat dolgoztatni; vagy megszabadulni a nem tetsző kisebbségekhez tartozó munkavállalóktól. Mivel profitra sem kell törekednie, az árakkal és a költségekkel nemigen törődik: ha a monopolista egy utas után négyszer annyi állami támogatást kap, mint amennyit a jegypénztárnál beszed, vagy tízmilliárdokhoz jut hozzá gázártámogatás formájában, inkább a politikusok, mintsem a fogyasztók kegyeit keresi. Az állami monopólium a pazarlás és a korrupció melegágyává válhat.

A szociális piacgazdaságra való átmenet programja szerintem nem lehet teljes a monopóliumok piackonform, kiszámítható jogi és intézményi szabályozása nélkül.

A monopolárak letörése a kis- és középvállalatok versenyképességét jobban növelné, a lakosság terheit pedig jobban csökkentené a következő években, mint a konvergencia-program által megengedett csekély adócsökkentés. A szabályozott áraknak a költségekre, a világpiaci alapanyagárakra való visszavezetése felesleges és hisztérikus politikai vitáktól szabadítaná meg a következő önkormányzati és parlamenti választásokat.

Akinek van kedve végigbogáraszni a cikket, olvassa el a Narancsban, vagy várja meg az online publikációt. Persze az is nyugtan szóljon hozzá, akinek "csak úgy" véleménye van a témáról. Minden észrevételnek nagyon örülnék! Zöld gázmérő: Faluto.

Korábbi cikkek kizárólag a vasúti monopóliumról: Vasút a határon, Engedd szabadon a mellékvonalakat. Olvasnivalók: antitrust, competition, regulation. Linkek: competition, regulation, szabályozás, versenypolitika.

A monopólium kárvallotjai

Tegnap jelent meg A monopólium kárvallotjai című cikkem a Népszabadságban. A cikket kifejezetten hivatalos minőségemben írtam, mivel a vasúti monopólium kárvallotjairól is szól. Két ügy összefüggéseit, az állammal szemben kartellező autópályaépítők és az állami támogatásból az állami vasúttársaságtól a cigány kisebbséget kirúgó vasúti monopóliumról szól. A két jogsértést a Nemzeti Kisebbségi Jogvédi Iroda és a Gazdasági Versenyhivatal munkatársai tárták fel több éves munkával, cikkem egyben gratuláció a kollégáknak. Remélem, hogy a Népszabadság nem bánja, hogy Marabu cikkemhez készült nagyszerű karikatúráját idemásolom.

A cikkben amellett érvelek, hogy a monopólium rossz a munkavállalónak, az ügyfeleknek és az adófizetőknek is, legyen szó útépítésről, villamosenergia-szolgáltatásról vagy éppen vonatok közlekedtetéséről. A monopólium kárvallottjai mindig a kiszolgáltatottabb emberek, a faji és vallási kisebbségek tagjai és a nők. Ugyanez másképpen - Muraközy Balázs: A tortazabáló mamut. illetve a gazdasági szabadság és a nők érvényesülésének kapcsolata.

Ásatás a Café Bábel új honlapján

A Café Bábel Egyesület felrakta a netre az ekletikus társadalomtudományi folyóirat teljes archívumát. Páratlanul gazdag, több száz cikkből álló szöveges archívum vált így kereshetővé, mindenkinek szívből ajánlom.

1990 őszén merült fel a gondolat a Café Bábel alapítóiban, hogy olyan esszéfolyóiratot hozzanak létre, amelynek vezérlő elve szerint a számok középpontjában egy-egy fogalom áll, s az írások e fogalom metaforikus, asszociatív összetettségét mutatják be. Az 1991-től negyedévente jelentkező lap tematikus számai a kortárs társadalom- és kultúraelméleti viták aktuális és örökzöld témáit kötik össze.

Az archívum megnyitásával jómagam is hozzájutottam két régi írásomhoz, amelyek életem második és harmadik publikációját jelentették, valamint egy régi fordításomhoz. Talán még 2007-ben is találnak benne a téma iránt érdeklődők érdekességet. 1999-ben a Levegő című számban jelent meg egy erősen ismeretterjesztő jellegű, pénzügytudományi jellegű írásom Hurrikán a tőzsdén címmel.

Tavaly újra vihar söpört végig a világ tőzsdéin, olvashatjuk, hallhatjuk a népszerű médiumokban: drámai kép. Egy kicsit erőtlenebb újságírói fogás az volna, ha olyasmit írnának, hogy megtörtént a hurrikán tőzsdei bevezetése. Azt hiszem, a viharkritikusok elhűlnének, ha tudnák: New Yorkban valóban megtörtént a hurrikán tőzsdei bevezetése, nem máshova, mint a valóban létező Katasztrófatőzsdére.

A cikk arról szól, hogy a pénzügyi piacok miként vonnak be újabb és újabb kockázatokat a kereskedésbe, mi ennek a rációja, és milyen lehetséges társadalmi hatásai vannak a folyamat folytatásának.

A Víz számban megjelent egy piacbarát környezetvédő fordításom, ami a vízipar liberalizációja mellett tör lándzsát.

Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor az állam engedélyezi a vízeszközök teljes magántulajdonlását a vízgyűjtéstől a víz tisztításán át az elosztásáig. A magánszektor a tulajdonosa minden vízeszköznek (amelyek vagy integráltak vertikálisan, vagy nem), ugyanúgy, ahogy a magánszektor kezében van az autóipar vagy a számítógépgyártás minden eszköze is. Továbbá tegyük fel, hogy a vízeszközök tulajdonosa minden megkötés nélkül állapíthatja meg a felkínált mennyiségeket és az árakat.

Az érvelés szerint egy ilyen szabályozási környezetben többen jutnának egészséges vízhez, mint az államosított vízrendszerekben. Az ár magasabb volna, mint az államosított vezetékes rendszerekben, de jóval alacsonyabb a nem vezetékes (például lajtoskocsis) alternatíváknál. A téma 1999-ben és az óta is aktuális a világ szegényebb országaiban, az érvelés menete pedig a postától a vasúton át a szennyvízszállításig sok hazánkban is rosszul működő közműre nézve érdekes következtetéseket tesz lehetővé. A cikk a hazai diskurzusban egyáltalán jelen nem lévő közpolitikai javaslatai szerintem a mai napig közmű-szabályozással foglalkozók számára nagyon mélyen elgondolkodtatók kell legyenek.

A cikk kísérőcikke a Közjavak és magánmonopóliumok című ismeretterjesztő írásom, ami a klasszikus jóléti és liberális monopolszabályozás közötti különbséget igyekszik bemutatni.

Azt hiszem, hogy 1999-ben teljesen valószínűtlennek tűnt volna, hogy hét évvel később éppen a vasúti rendszer versengővé alakítása lesz a hivatásom, az biztos, hogy ez a három írás már ennek az érdeklődésnek az irányába mutat. A cikkek csak regisztráció után tölthetők le, viszont nem kerülnek pénzbe.

Tony Blair pályaképe

Tavasszal kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy Tony Blair tízéves kormányzásának bejelentett végpontján készítsek a témáról egy értékelő cikket a Magyar Narancs számára. Blair kétségkívül az elmúlt évtized legsikeresebb politikusa, akinek a tetteit csak évtizedek múlva lehet megfelelően értékelni. Első kormányának eredményei engem szkeptikus kritikusává tettek, később életrajza, elhivatottsága, második és harmadik kormányának eredményei, és nem utolsó sorban kortársainak gyengeségei gyökeresen megváltoztatták a véleményemet.

Több, az enyémtől lényegesen eltérő értékelés is jelent meg a magyar sajtóban Blair lemondása kapcsán. Dessewffy Tibor, aki a Blair által létrehozott Új Munkáspárt egyik agytrösztjének mintájára létrehozott Demos Magyarországot vezeti, Blairben velem szemben nagy reformert lát, a Magyar Nemzet pedig ma még online nem olvasható értékelésében bukott baloldali politikust. Ezekkel az értékelésekkel alapvetően nem értek egyet.

Az én cikkem a Magyar Narancs 2007. július 5-i számában A középcsatár (Tony Blair pályaképe) címen jelent meg cikkem. Egészen biztos, hogy egy ilyen gazdag és ma is tartó életpálya elemzése szubjektív. Én Blairt elsősorban keresztény és filozófiai értelemben pragmatikus politikusként értékelem, elég nagyra.

A harmadik utat az elmúlt évtizedben Tony Blair kötötte a legszorosabban össze a keresztény meggyőződéssel. Az Új Munkáspárt vezére ugyanis hitét követve szakított a nyolcvanas évek baloldali relativista kánonjával. És bár vallási meggyőződése politikai pályafutásának kezdete óta ismert volt, a politikai vitákban következetesen tartózkodott ennek hangoztatásától. "A személyiségem része az, hogy miben hiszek, a hitem egy része pedig nyilvánvalóan vallási meggyőződésből fakad. Visszariadok, ha erre kérdeznek rá, mert idővel megtanultam, hogy az emberek vagy félreértik, hogy milyen alapon hozok döntéseket, vagy megpróbálják Istent vagy a vallást valamilyen politikai célból gyarmatosítani. Én ilyesmit nem tennék" - nyilatkozta 2002-ben. Blair vallásossága nem egyedi politikai döntéseiben, hanem politikai programjának abszolút jellegében mutatkozott meg.

Blair pragmatikus politikus volt - márpedig a pragmatikusok kizárólag a jövőt tekintik saját igazolásuknak és a siker mércéjének. Egy kortárs amerikai pragmatikus filozófus szerint egy pragmatikust arról kérdezni, hogy mitől lesz jobb az a jövő, amit nekünk szán, épp annyira értelmes dolog, mint a kihaló dinoszauruszokat arról faggatni, hogy miben jobbak az emlősök.

PS: Blair második kormányzásának idején a brit kormány ösztöndíjával tanultam Londonban.