Antal Dániel blogja

Magyarország a 27 EU tag közül az egyetlen, amelynek nincsen stratégiára a környezetváltozásra, klímaváltozásra is tekintettel lévő fenntartható fejlődésre. Nem csoda, hogy nem éppen nálunk a legjobb az élet, de most mégis történt egy kis lépés: a Kormány elfogadta Magyarország fenntartható fejlődése stratégiájának munkaanyagát (rtf, pdf), amit május 31-ig lehet véleményezni. Ugyan a GfK felmérése szerint magyar lakosság háromnegyed még csak nem is találkozott ezzel a kifejezéssel, tényleg nagyon fontos dologról van szó. Itt lehet meghallgatni a munka szakmai vezetőjének, Faragó Tibornak a rádióinterjúját az InfoRádió oldalán. Lehet, hogy nagyon keveset ér ezzel foglalkozni, de úgy hiszem, ha senki nem próbál meg az ilyen súlyú közügyekbe beleszólni, akkor egy elsivatagosodó ország lezüllő társadalmában fogjuk tengetni a jövőnket.

A Freedom House évről-évre értékeli a sajtó szabadságát a világ összes országában. 2006-ban a világ lakossága 7%-nak volt kiváltsága a szabad sajtó, amiben benne volt Magyaroszág 10,6 millió lakosa is. A többszempontú ranglistán hazánk a 39-45. helyet foglalja el holtversenyben Ausztráliával, Ausztriával, Belizezel, Franciaországgal, Japánnal és Szlovéniával. A szabad sajtó helyzete a világon általánosságban a tavalyi évben romlott.

A térkép a rangsorhoz hasonlóan meglehetősen erős összefüggést mutat a leggazdagabb, a legkevésbé korrupt, a legboldogabb nemzetekkel, és a gazdasági szabadsággal is. A szabad sajtó az erős nemzetek és erős gazdaságok kiváltsága: bátor újságírókat és szerkesztőket, professzionális és jövedelmező kiadókat, kíváncsi, finnyás és a minőséget megfizető újságírókat, demokráciát és jogállamot igényel. Becsüljük meg!

További, egy pillanat alatt áttekinthető ügyek.

Korábban volt szó arról, hogy a magyar nemzetgazdaság a 44. legszabadabb a világon. Íme egy világtérkép, amely sötéttel jelöli a szabad, világossal a nem szabad gazdaságokat. (Ld. Wikipedia)Érdemes összevetni egy másik világtérképpel, ami a világ jövedelem-megoszlását mutatja be.

Mindez gyorsan összenézhető a világpiaci versenyképesség térképével is. Aki mer, az nyer.

A World Opinion Survey új kutatása négy muzulmán országban (Marokkó, Egyiptom, Pakisztán és Indonézia) vizsgálta a lakosság hozzáállását a világpolitika nagy kérdéseihez. A megkérdezettek többsége elutasítja az Egyesült Államok és az al-Kaida eszközeit: az iraki háborút és a civilek elleni merényleteket. A többség az amerikai politika mögött a kereszténység terjesztésének szándékát látja, ugyanakkor nem hisz a a civilizációk összecsapásában (43-66%). Ez eddig talán nem meglepő és azt mutatja, hogy a iszlám híveinek többsége sem szereti az erőszakot. Ami számomra megvilágító erejű, hogy mind az Egyesült Államokkal, mind az al-Kaidával azonosított értékekben is hisznek a megkérdezettek. A megkérdezettek elsöprő többsége - talán sok európai országnál is nagyobb arányban - pozitívan nyilatkozik mind a globalizációról (65-92%), mind a demokráciáról (61-82%), mind az iszlám törvényeiről (53-76%). Az a benyomásom, hogy az európai országokban kevésbé hangosak a szélsőségek és az iszlám országokban békésebb a többség. Alapvetően mindkét civilizációban békés a többség, de Európában a többség is az úr.

Frissítés: Magyarországon is felütötte a fejét a muzulmán-ellenesség.

A versenyképesség egy olyan közgazdasági fogalom, ami összehasonlíthatóvá teszi a vállalkozásoknak, vállalkozások csoportjainak, vagy nemzetgazdaságoknak azt a képességét, hogy egy adott piacon termékeket vagy szolgáltatásokat értékesítsenek. A nemzetek versenyképessége azt jelenti, hogy mennyire képesek a világpiacon gyarapodni.

A nemzetek versenyképességét sokféleképpen próbálják mérni, számszerűsíteni. Az egyik legelismertebb, objektív mutatókon alapuló értékelést a Világgazdasági Fórum készíti el évente. Ez a Wikipédiáról származó világtérkép az egyes országok kvartilis értékeit mutatja meg (sötétzöld: legversenyképesebbek, világoszöld: versenyképesek, narancs: kevéssé versenyképesek, piros: versenyképtelenek). A szürke országokat nem értékelték. Magyarország ebben az értékelésben a 41. legversenyképesebb ország. Versenyképességi bejegyzések.

A Demography Matters Blog elemzi az OECD legújabb termékenységi rátáit, pontosabban a 15-49 év közötti nők gyermekeinek a számát. Egy ország demográfiai helyzetének egyik legfontosabb, egy népesség reprodukciós képességének talán legfontosabb mutatója a termékenységi ráta. Noha tudjuk, hogy a fejlett országok népessége elöregedik, és a demográfiai adatok rosszak, az ábrák sokkal megrázóbbak mint gondoltam volna. 1970 és 2006 között az OECD országok termékenységi rátája a 2,7 körüli értékről jóval a népesség reprodukciójához szükséges szint alá, 1,6-ra csökkent. A meredek csökkenés alól nincsen kivétel, az egyes országcsoportok között jelentős különbségek vannak.

Az angolszász országok szintje a 2 körüli értékhez konvergált, noha a különbségek jelentősek voltak, az időszak elején Írországban egy 15-49 közötti nőre 4 gyerek jutott! Érthető, hogy ezekben az országokban a növekedés üteme, és a társadalombiztosítás sem okoz nagy fejfájást. Az északi országok (bal ábra) szintje eltérően mozgott, de a reprodukciós szintet megközelítő értéken stabilizálódni látszik, Izlandon pedig azt meg is haladja.

Az európai kontinensen jelentősek a különbségek (jobb oldali ábra). Németország, Ausztria és Svájc az 1,3 körüli szinten áll, amit a demográfus szerző már a "termékenységi csapda" tartományba sorol: ezen a szinten már egy emberöltő alatt nem lehet fordítani, vagyis a bevándorlás nélkül a népesség gyors fogyásnak indul. (Ne feledjük, hogy néhány év ingadozása elvileg "behozható", például, ha a nők később, de ugyanannyi gyermek szülnek, mint a korábbi időkben). Egyes országokban enyhe növekedés mutatkozik, a növekedés pedig részben a sokgyermekes bevándorlóknak köszönhető (például Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban).

Az igazán drámai képet a mi régiónk mutatja. Ugyan egyes mediterrán országok (Portugália, Olaszország, Spanyolország, Görögország) termékenységi szintjének zuhanása is nagyon meredek, de a görbe legalább konvex, vagyis úgy tűnik, mintha nem a nulla felé zuhanna. A kelet-európai országokban a görbe zuhan és konkáv, vagyis nem látszik a mélypontja sem (bal alsó ábra, a rózsaszín vonal Magyarország). Ami talán gazdaságtörténeti szempontból is egyedülálló jelenség, hogy ezek az országok gyors gazdasági növekedés mellett produkálnak elképesztő negatív változást. A népességnövekedés egyik feltétele a hosszú távú gazdasági növekedésnek, addig a népességfogyás hosszú távon szinte biztosan gazdasági hanyatláshoz vezet. Ami különös, hogy a gazdasági növekedés elvileg megteremthetné a népességnövekedés anyagi feltételeit, addig ezekben az országok egyre kevesebb aktív korú emberrel egyre nagyobb jövedelmet állítanak elő. A régiónk különböző pályán, de gyakorlatilag pontosan eljutott az osztrák-német-svájci szintre: vagyis kezdi magát befészkelni a termékenységi csapdába. Magyarország az időszak nagy részében a legalacsonyabb termékenységi rátával rendelkezett, az utóbbi időben a csehek múltak bennünket alul. Talán a nagyarányú erdélyi és vajdasági bevándorlásnak köszönhetjük, hogy a népességfogyás negatív hatásait még alig érzékeljük.

Az igazán nagy probléma akkor jön, ha ez a fantasztikus gazdasági teljesítményt nyújtó, de utód nélküli korosztály megöregszik. Ahogy a Demography Mattters írja: ezekben az országokban a közpolitika formálóinak igazán aggódniuk kéne.

"A sikeres magyar gazdasági rendszerváltás lendülete uniós csatlakozásunkat követően megtört. A tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet első tizenöt évében nemzetgazdaságunk teljesítménye meghaladta a tervgazdaság utolsó időszakáét, a magyar emberek jövedelme történelmi léptékkel is meredeken növekedett. Úgy hihettük, hogy az egyik legfejlettebb közép-európai nemzet vagyunk". Az új cikkem olvasóbarát verzióját a még kapható 2007. április 12-i Magyar Narancsban, a vitabarát, számtalan hivatkozást és wikit tartalmazó verziót pedig az Ingyenebéden lehet megtalálni.

Régi cikkek: gazdaságpolitikai (le kell scrollozni a táblázathoz) és egyéb közügyek.

Váradi Balázs az EU-támogatások kapcsán arról írt az A kincsek átka című cikket, hogy az egyes országok ölébe hulló, meg nem szolgált pénz általában nem tesz jót a gazdaságuknak. Ha valaki a konkvisztádorok aranyának és Spanyolország aláhullásának történeténél közelebbi példát keres, akkor figyelmébe ajánlom Thomas L. Friedman The First Law of Petropolitics (Az olajpolitika első törvénye) című esszéjét, amelyben arról van szó, hogy a magas olajárak hogyan károsítják a diktatúrák intézményrendszerét és civil társadalmát. Friedman érdekes grafikonokon ábrázolja Irán, Oroszország, Nigéria, Venezuela politikatörténetét az olajárakkal összefüggésben. A véleményem az, hogy az a pénz kerül a legjobb helyre, amiért egy országban megdolgoztak, mert az valós elhatározásokat, törekvéseket és a motivációt tükröz.

Egy kis kiegészítés a csütörtökön megjelent Még meg sem száradt a minta című cikkemhez. A Világbank Doing Business felmérése azt vizsgálja, hogy mennyire könnyű vállalkozni a világ országaiban. Ennek keretében alapvető gazdasági intézmények használatának időben és pénzben kifejezhető költségét mérik. Ebben az egyszerű rendszerben annál fejlettebbnek értékelhető egy ország intézménye, minél gyorsabb vagy olcsóbb a használata. Például hány napig tart egy ingatlan bejegyzése a közhiteles nyilvántartásba és ezért mennyit kell fizetni?


A Doing Business adatbázisból általam készített radarernyő közepén az egyes szempontokból legfejlettebb ország értéke áll (0% fejlettebb nála), a szélén a legfejlettlenebb (100% fejlettebb nála). A zöld vonal Magyarország gazdasági teljesítményét jelöli: a 41. legfejlettebb gazdasággal az országok 23%-a előzi meg. A piros radarvonal a magyar vállalkozásokat körülvevő gazdasági intézmények fejlettségét mutatja. A legrosszabbul (a zöld körön kívül) a kisebbségi tulajdonosok befektetői védelmében és a hatósági eljárásaink fejlettségében állunk, viszont a magyar hitelintézeti rendszer a gazdaság átlagánál is fejlettebb (a zöld körön belül).

Mi a lényeg? A döntően magyar magántulajdonú gazdaság ma már sokkal fejlettebb mint a döntően állami gazdasági intézményi környezete.

Régebbi egyperces áttekintések: A boldogság és az anyagi jólét kapcsolata, a világ jövedelem-megoszlása, hazánk gazdasági szabadsága.

A Kormánytól független Gazdasági Versenyhivatal vitaanyagot tett közzé a verseny lehetséges módjáról az egészségügyben. "A verseny lehetőségei és korlátai a szabályozott egészségügy piacain - egy modellváltáskor figyelembe veendő szempontok" alcímet viselő vitaaanyag az első olyan közpolitikai elemzés, amely az egészségügyi rendszerre egy olyan piacként tekint, ahol vevők és eladók, kereslet és kínálat találkozik. Az anyag legnagyobb erénye, hogy az egészségügy finanszírozási modellje helyett a gyógyító és egészségmegőrző szolgáltatások előállítására és igénybevételére koncentrál. Véleményeket egy hónapig lehet küldeni a GVH honlapján megadott címre.

Tom Ballhatchet, a Central Saint Martins College of Art and Design hallgatójának nagyszerű Hamster Shredder alkotása közönségkedvencé vált a neten: a hörcsögmeghajtású papírdaráló egyenesen az alomba aprítja az iratokat. Azoknak a szerencsés magyar befogadóknak, akik ismerik Eszterházy Péter Termelési regényének hörcsögeit és a magyar közigazgatás szürke hétköznapjait garantált a katarzis-élmény.

"Mennyi, látnivaló, mennyi érdekes és kitűnő ember! Itt van rögtön két roppant érdekes személyiség, Giacomo és Beverly pajtás, a két gazdasági tanácsadó a Peck elvtársnál, a két aranyhörcsög. Fazékban tartják őket, melyet újságpapírral béleltek, rendszerint Népszabadsággal⁹; nem is bírt a két kis hörcsög onnét nagyon kimászni. Most nyiffognak, murrognak, mocorognak, zavarja őket ez a nagy füst. Bármilyen szintű értekezleten érthetően vonzónak tűnt Beverly pajtás tartózkodó, bár kissé szögletes okossága; Giacomo pedig varázslatosan tudott vigyorogni. Az elvtársak, ha a sokmindenféle elfoglaltság mellett volt idejük, szerették őket".

"A kis aranyhörcsög a fejét csóválva elégedetlenkedik. Jaj, ha csak egyszer eltalálnám a VIRTUST. Nyilván már a legelején is tudta a folytatást, a ripők. No, de fordítsuk meg: amit eltalálok, legyen az a virtus …"

Akár ki akarjuk mondani, akár nem, egy ország versenyképességét döntően befolyásolja a nagyvárosainak versenyképessége. Mind a külföldi befektetők, mind a nemzetközi kereskedelem olyan városokban zajlik, amelynek infrastruktúrája erre alkalmas, és az ilyen tevékenységben részt vevő emberek számára elfogadható munkakörülményeket teremt. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol az ország bruttó jövedelmének a fele legalább statisztikai értelemben a fővároshoz köthető.

A Mercer 215 világvárost vizsgált abból a szempontból, hogy külföldi munkavállalóknak, vállalkozóknak mennyire jelent minőségi állomáshelyet: milyenek az iskolák, közszolgáltatások, a minőségi piaci szolgáltatások. Azt hiszem, az senkit nem lep meg, hogy Budapest nem szerepel a világ vagy Európa első öt városában, annál fontosabb a szempontunkból, hogy két órányira tőlünk egy igen erős versenytársunk van: Bécs, amelyik a világversenyben és az európaiban is a harmadik helyet szerezte meg Zürich és Genf előtt. Holtversenyben harmadik helyen áll vele Vancouver (az angolszáz sajtó kedvenc városa) és ötödik helyen Auckland. Bécs további nagy előnye, hogy kiváló adottságai ellenére egyáltalán nem túl drága, nincsen benne a világ tíz legdrágább városában, amit egyébként Oslo, Párizs, Koppenhága, London és Tokió vezet. Budapest a 74. a listán, Prága a 72., Varsó a 85., és Ljubljana a 80. Mi magyarok szeretünk messzire menni "gazdasági csodákat" keresve, pedig a világ egyik legsikeresebb országa a szomszédunk. Na persze, ők csak a labanc sógorok.