Antal Dániel blogja

A mai Magyar Nemzet hosszú írást közöl Dékány Lóránt tollából Megoldás a közműszámlák féken tartására címmel. Az írás az újságban olvasható, ami jövő héten kerül fel az mno.hu archívumában az internetre. Folyamatosan frissülő sajtószemle.

A Portfolio.hu kiváló összeállítása szerint Magyarországon 2006-2010. között a vonatkozó európai és magyar törvényi előírásokkal szemben nem az inflációnál kisebb, hanem nagyobb mértékben emelkedtek a közművek árai. A jelenséget nem magyarázza a privatizáció: az állami és a magántulajdonban lévő közművek is megkérdőjelezhető mértékben emeltek, és egyben váltak az infláció fontos gerjesztőivé. Vajon mi a jelenség oka, ki hibázott és hogyan lehet ennek gátat vetni?

A vonatkozó európai és magyar jogszabályok - az amerikaiakhoz hasonlóan - a szabad árképzést csak a szabad piacon teszik lehetővé, vagyis ott, ahol elég sok szállító versenyez a vevők kegyeiért. A közművek esetében szinte soha nem ez a helyzet, ezért a közművek áremelkedéseit világszerte erre feljogosított, a bíróihoz hasonló függetlenséget élvező szervek, az úgynevezett szabályozó hatóságok hagyják jóvá. A jelenlegi magyar hatóságok - a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint az önkormányzati árhatóságok - pedig szinte minden költség áthárítását indokoltnak látták, így az árak elszabadultak.

Vajon milyen esetben engedhető meg az árak ilyen mértékű elszabadulása? Az indokolt költségnövekedés sokféle lehet - a magyar nemzeti piacon kívüli árak emelkedése (pl. üzemanyaghordozók, nyersanyagok) -, a környezetvédelmi szabályok szigorodása (pl. a vízbázis jobb védelme), korábban előre nem látott beruházási szükségszerűség hitel vagy előfinanszírozási költségeinek elismerése (pl. új csatornát kell építeni, megsemmisült vasútvonalat kell pótolni). A legtöbb közmű esetében voltak is, meg nem is ilyen események. Például a MÁV-nak volt olyan mellékvonala, amit elsodort az árvíz, és nem volt biztosítva - értelemszerűen újra kellett építeni, bár ez a költségnövekedés ezrelékeit magyarázza csak. A buszok üzemanyaga igen drága volt 2008-ban - ellenben sokkal olcsóbb 2009-ben. És így tovább.

Ahogy a Portfolió.hu ábráin látható, a közművek árai válogatás nélkül nőttek, és ugyan hiába csökkentek a világpiaci árak 2009-ben, és hiába csökkent a munkaerőpiaci nyomás (aligha igazolható, hogy a recesszió közepén csak béremelkedéssel lehet megtartani a dolgozókat), minden egyes közműnél a hatóságok az inflációt két-háromszorosan is meghaladó költségnövekedést ismertek el.

Feltehetjük a kérdést, hogy ezek a cégek akkor most úsznak az extraprofitban? A magántulajdonban lévő cégek részvényesei vagdossák az osztalékszelvényeket? Nem: a közművi cégek egy része veszteséges, a másik részének nem nőtt kiugróan a profija. Például a magyar energetikai szektorkban szinte senki nem keres semmit - papíron.

A trükk nyilván a költségek áthárítása, amit a Portfolio.hu harmadik ábrája nyomán egy kis fantáziával értelmezhetünk tovább. Szembeötlő, hogy egyetlen szabályozott díjtétel, a távhő ára csökkent drámaian. Igaz, 2009-ben  nagyon estek a gázárak, ami a távfűtőművek egyik költségtényezője, de ugyanez elmondható az elektromos áramtermelésről is (ott is költségtényező a gáz), márpedig ott az árak igencsak nőttek. Nekem úgy tűnik, hogy a távhő árát politikai célzattal csökkentették (a panellakók voksolási szokásaira bazírozva), a többinél viszont az ún. szabályozó hatóságok (szinte) minden költségemelést elfogadtak. 

Úgy gondolom, hogy butaság emiatt a privatizációt, vagy a magántulajdont hibáztatni, hiszen az állami, önkormányzati és magántulajdonú közművek áthárított költségbázisa is folyamatosan, bámulatos mértékben nőtt. Valójában szerintem az történt, hogy a közművi cégek egyre több és egyre magasabb számlát nyelhettek be a hatóságok tudtával. (Volt olyan hatóság és hatóságvezető, aki tiltakozott, de ezek nem sokáig maradtak közszolgálatban). Így azonban jövedelmi feszültségek alakultak ki a közművek vezetői, középvezetői, aztán dolgozói között is, hiszen sokkal jobban jövedelmezett beszámlázni a közműnek, mint ott dolgozni. Így aztán a hatóságok szemet húnytak a bértömeg emelése felett. (A referencia-időszakban a vasutas átlagbér például 52,8 százalékkal miközben a versenyszféráé csak 38,4 százalékkal - négy év alatt mindkét mérték jócskán meghaladta az inflációt, ami mögött nem volt többletteljesítmény).

Van olyan eset, amikor egy hatóságnak kötelessége a nagymértékű költségnövekedést elfogadnia. Ez tipikusan az olyan eset, amikor az Országgyűlés előírja a közszolgáltatás mértékének a növelését. Ez történt egyébként 2006/2007-ben, amikor a kedvezménnyel igénybe vehető vonatok száma vagy 20 százalékkal nőtt - igaz, pénzt nem tudott hozzá teremteni a kormánytöbbség. Ugyanilyen indok lehet az, hogy szabálytalan módon egyes állagmegóvó beruházások költségét nem terhelték rá a korábbi időszaki számlákra - például már régen ki kellett volna egy víznyomócsövet cserélni, de az önkormányzati árhatóság ennek költségét nem engedte a lakókra hárítani. Az ilyen rendkívüli intézkedésekről azonban a hatóságoknak alaposan számot kellene adniuk.

Véleményem szerint a szabályozó hatóságok nem látták el megfelelően a munkájukat, és ezért "mindenki jól járt", kivéve persze a lakossági, a közületi és az egyébként munkaadóként is funkcionáló ipari fogyasztókat. Ezért gondolom azt, hogy a gazdaság rendbetételét az ilyen szabályozó hatóságok rendbetételével, és egy erős, szakszerű, felkészült Közműtanács alá rendelésével kell kezdeni.

A múlt hét pénteken megkezdődött a Pallas Páholyban az AmCham Az energiapolitika mint a nemzeti versenyképesség tartópillére című állásfoglalásról rendezett vitafórum-sorozat, amely a szabályozási és a diplomáciai kérdéseket tűzte napirendjére. Ezzel egyidőben a Napi Gazdaság készített hosszú interjút az állásfoglalásunkról velem. (A zsurnalisztikus túlzás a címben nem tőlem származik, de tényleg nagyon árt a magyar gazdaságnak a drága energia).

A végső cél, a versenyképesség növeléséhez három kritikus beavatkozási területet jelöl meg az állásfoglalás: független, költségalapú közműszabályozás; a beruházásokat fékező - elsősorban a jogszabályok szövegének és értelmezésének állandó változása miatti bizonytalanságban testet öltő - akadályok csökkentése; a gazdaság energiahatékonyságának növelése, más szóval az energiafüggőség csökkentése. [...] Az AmChamnél szeretnék elérni, hogy belátható időn belül Magyarországon az energia ára a regionális versenytársak szintjére ereszkedjen. Ennek érdekében nem elsősorban az árrendszeren belüli átcsoportosításra van szükség, hanem az energiaimport rugalmasabbá tételére; arra, hogy a zöldenergia-támogatás ne legyen olyan irracionális mint most; valamint kezdődjenek el azok az erőművi vagy szállítási infrastrukturális beruházások, amelyek jelenleg a bizonytalanság miatt állnak. Négy-öt éven belül komoly konkrét eredményeket, alacsonyabb árakat akarunk látni.

Az első vitán igen erősen megmutatkozott az energiaipar egyes vertikumánban érintettek és az ipari nagyfogyasztók közötti érdekellentét. Az energia értékesítésében érintettek közül van, aki egyenesen kimondta: bele kellene törődni, hogy a hazai energiaárak az európai felső harmadban fognak beleragadni, és autó- és gépgyártás helyett svácji órát kellene gyártani. Nyilvánvaló, hogy az AmChamban igen jelentős számban részt vevő gyárosok meglehetősen össszevont szemöldökkel fogadták a vitának ezt a részét.

Bizonyos kérdésekben viszont úgy látom, hogy megteremthető a nemzeti konszenzus. Egyértelműnek látszik, hogy az energetikai területén hatalmas deregulációs potenciál van; szükséges lehet az állami feladatok újraosztása; felértékelődtek Magyarország ásványkincseei, és meg kell szüntetni a nem-konvencionális bányászati technológiák behozatala előtti akadályokat; Magyaország nemzetközi infrastrukturába való beilleszkedéséről értelmes vita indulhat, és talán teljes a konszenzus abban, hogy a Portfolio által is múlt héten napirendre tűzőtt KÁT-rendszer ebben a formában nem maradhat fenn.

Bár a vitasorozat még csak most kezdődött, úgy gondolom, hogy hasonlóan konstruktív lesz, mint a hasonló témájú egészséggazdasági sorozatunk, ahol nagyon sok szakpolitikai kérdésben sikerült az eltérő politikai oldalhoz tartozó szakpolitikusok, állami intézményvezetők és a magánbefektetők között konszenzust találnunk.

További energia témájú bejegyzések.

Az izlandi Eyjafjalla vulkán kitörésének köszönhetően ma szinte teljesen üres az európai légtér. A finn légierő kísérletileg is igazolta, hogy a vulkáni hamuban repülni veszélyes. Az egyébként is szinte felfoghatatlan egybeesésekre és történelmi párhuzamokra épülő lengyel elnöki tragédia újabb baljós ómene, hogy a katyni megemlékezésre repülőben elhúnyt lengyel állami vezetők temetésére a legtöbb államfő az európai légtérzár miatt nem érkezik meg.

Emlékeztetül, egy normális péntek (nem szombat) reggel az alábbi képnek megfelelő forgalom van Európában. Mint azt a korábbi poszthoz hozzászóló, nálam hozzáértőbb emberektől tudjuk,  körül kialakult vitából megtudtuk, a flightradar24.com messze nem mutatja be az összes gépet, pusztán azt,nem radar a szónak abban az értelmében, ahogy a légiközlekedés résztvevői használják, más, és részben kevesebb adatot tartalmaz, mint a Flightstats, és a repülés szerelmesei által fenntartott, regisztrációhoz kötött http://radar.piopawlu.net/ jogos versenytársa a Google mashup alkalmazásnak.

A baljós vulkáni kitörés rengeteg kellemetlenséget és kárt okoz Európában, de egy csomó haszna is lesz. Egyrészt meg fogjuk tudni, hogy hol sikerült újraéleszteni a vasúti szektort, és milyen mértékben képes újra versenyre kelni a repüléssel. Nagyon sok hasznos adatot fogunk kapni a klímamodellekhez is. Sokan 2010-re várták az elmúlt két évszázad hőmérsékleti rekordját - meglátjuk, hogy a jól mérhető mennyiségű hamu mennyit napfényt és hőt ver vissza, és hova. Rengeteg közlekedési hálózati modellt lehet most tesztelni és kalibrálni - hogyan terjed a zavar, miként reagálnak rá a hálózatok, és milyen helyettesítő kapacitások lépnek be egy nagymértékű kapacitás-kiesésnél.

Egyelőre még nem tudom megmondani, hogy hány százmilliárd forint folyt le a Dunán, mire a MÁV csoport visszatérni tervezi szervezeti átalakítását ahhoz a ponthoz, amit 2005-ben előírtunk neki. A PM és a MÁV szerint az volna a jó, ami ellen eddig minden törvényes és a törvényen túlmutató eszközzel küzdtek. De hol a pénzünk, hol a vasutunk?

Kapitány Szabó Attila tegnapi cikke szerint

Kormányzati szakértők szerint a MÁV-csoport jelenlegi struktúrájának megtartása mellett nem időszerű a több tízmilliárd forintos tulajdonosi beavatkozás. Ehelyett javasolják, hogy a MÁV a következő hónapokban éljen meg saját bevételeiből, köztük a pályahasználati díjakból, és vesse bele magát egy az egész cégcsoport működését új alapokra helyező reorganizációs terv kidolgozásába. [...] A korábbi közlések alapján azonban valószínűnek látszik, hogy az átalakulás után a MÁV-Start irányítása az anyavállalatától végleg a szolgáltatásait felügyelő közlekedési tárcához kerül majd. Ezzel párhuzamosan a személyszállító cég magába olvaszthatja a vasúti vontatási feladatokat ellátó MÁV Trakció Zrt.-t és a járművek karbantartásával, javításával foglalkozó MÁV Gépészet Zrt.-t. Maga a MÁV Zrt. pedig a megmaradó vasúti vagyon hasznosítását végezheti majd. Az átalakulás mellett szól, hogy végrehajtása az új pénzügyi kormányzat számára is nagyobb mozgásteret biztosíthat.

Érdekes módon ezt elő is írta 2005-ben egy kormányhatározat, amelyet az átalakulás felügyeletével megbízott Magyar Vasúti Hivatallal együtt húztak ki a határozatok tárából. A MÁV Trakció Zrt. kiválását és a MÁV Start-tól való szétválasztását a Magyar Vasúti Hivatal 2007. végén azért tiltotta meg, mert azon túl, hogy jogszabályba ütközött, lehetetlenné tette a közpénzek és a köztulajdon útjának ellenőrizhetőségét, valamint a közszolgáltatás megvalósításának garanciátálását. Ugyanis olyan vasúttársaság nincs, amelyik nem tudja garantálni, hogy a vonatait el tudja vontatni az egyik állomásról a másikra.

Ahogy az általam aláírt határozat fogalmaz,

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt-nek mint többségi tulajdonosnak a MÁV Trakció Zrt üzleti működésére vonatkozó csatolt döntései, továbbá a MÁV-TRAKCIÓ Zrt tervei éppen ezen eszközök és kompetenciák egy részét vonnák el a MÁV Magyar Államvasutak Zrt-től, közvetetten pedig a MÁV Start Zrt rendelkezéséből, így a MÁV Start Zrt további működését veszélyeztetnék. Megállapítható, hogy a MÁV-TRAKCIÓ Zrt személyszállítási tevékenységre vonatkozó üzleti terve a MÁV Start Zrt működésétől függetlenül nem vizsgálható. A MÁV Magyar Államvasutak Zrt-nek és a MÁV-TRAKCIÓ Zrt-nek a kérelemben bemutatott, végrehajtott illetve tervezett üzleti lépései ugyan a MÁV Start Zrt engedélyezett tevékenységének folytatását érintik közvetlenül negatívan, de az üzleti tervben szereplőteljes körű anyagi egymásra utaltság miatt ugyanezek a kockázatok a MÁV-TRAKCIÓ Zrt tervezett üzleti tevékenységét is azonos módon veszélyezteti. [...]

A határozat jogerőre emelkedett, és ekkor kaptam a MÁV egyik magas rangú vezetőjétől az első fenyegetést, hogy törekedni fognak az őket ellenőrző hatóság felszámolására. A későbbiekben egy miniszter és egy államtitkár gyakorolt nyomást a hatóságra, hogy engedélyezze azt a konstrukciót, ami lehetetlenné teszi a közpénzek nyomon követését és az államadósság valamint a vasútvállalati adósság korrekt megítélését. A jogerős határozatot soha nem tartották be, hogy kik, az a cégiratokból kiderül. A nevek között átfedés van az ellenőrző szerv megszüntetését elővezető nevek között.

Egyfajta szakmai sikerként is meg lehetne élni, hogy jelenleg a MÁV törekszik egy olyan helyzet visszaállítására, amely szerinte és a PM szerint is feltétele az átláthatóbb és takarékosabb gazdálkodásnak, és amelyet öt éve a kormány, három éve a vasúti regulátor is előírt neki. A kérdés most már csak azt, hogy ha ezt az állam tudta három évvel ezelőtt, akkor miért kellett pont fordítva csinálni? Miért kellett az állam ellenőrző szervezetét megszüntetni? És mennyibe került a téves forduló? Vajon mennyi tanácsadói díjat kellett kifizetni ahhoz, hogy megkapják azt a végeredményt, amit 2007-ben köztisztviselők munkaköri kötelességük teljesítése közben amúgy is megmondtak?

A Google Trends azt mutatja meg, hogy mekkora volt a keresők (fent) és a média (lent) érdeklődése az egyes pártok iránt. A Google a vezető kereső, ezért az eredménye reprezentatívak, és némi gyakorlattal sok minden kiolvasható a Trendsből. Amint látható, a legnagyobb érdeklődés már egy éve a Jobbikot övezte, az MDF pedig januárban (az SZDSZ-szel kötött furcsa házasság óta) az LMP-vel folytatott versenyt a mérsékelt kispártért folytatott figyelemben elveszítette. A pártokra vonatkozó eredményeket csak a Magyarországról indított (de itt élő külföldiek által is indított) keresésekre szűkítettem. Nyilvánvaló, hogy akár fenyegetettségből, akár szimpátiából, akár csak kíváncsiságból a Jobbik élvezte a legnagyobb figyelmet. A lenti ábrát nem szűkítettem Magyarországra, mivel szerintem kevés külfödli tudja a magyar politikusok nevét. Schiffer András azért nem szerepel a kimutatásban, mert a Schiffer névre még Magyarországon is elsősorban Claudia Schiffer miatt keresnek rá (egyébként többen, mint a politikusainkra). Az eredményeket a Vona Gábor szerint rendeztem,amint látható, amint látható, a magyar-szlovák nacionalista csörtéknek köszönhetően Szlovákiában még viszonylag sokan kerestek rá erre a névre (egyébként minden más országban elhanyagolható a magyar politikusok keresettsége). Korábban: Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu? és korábbi Google Trends elemzések: A Facebook felfalja a blogoszférát és Kit és mikor érdekel Magyarország?

Néhány közpolitikai szakember érdekes kezdeményezést indított az év elején - azt ígérték, hogy közpolitikai szempontból értékelik a pártok programjait és forintosítva is értékelik az ígéreteiket. Úgy gondolom, hogy az előremutató kezdeményezés néhány hibája és több előre nem látható esemény miatt kevés eredményt és érdekességet hozott a felszínre a kampányban.

Ami talán kevéssé volt előrelátható, hogy a pártok ebben a kampányban lényegében nem tettek közpolitikai ígéreteket, az értékelés Megalapozottság és Számonkérhetőség mutatója meglehetősen kevés információt hordozott. Véleményem szerint a Fidesz-KDNP fő ígérete politikai volt: a kormány leváltása és az elmúlt évtized közállapotaiért a felelősségre vonás, a Jobbiké pedig az elit fenéken billentése. Ezek alapvetően politikai célok, amelyek számonkérhetők, de nem feltétlenül következnek belőlük közpolitikai programok. Az MSZP biztos vesztesként indult neki a választásnak, és ezért a számonkérhetőség aligha okozott fejfájást a programalkotóinak.

A mitigernek.hu módszere több olyan gyermekbetegséget is mutat, ami a közpolitikai ígéretek értékeléséből is sokat levon. Az alkalmazott módszer egy szakértői panel kollektív bölcsességére épített volna, és a közpolitikai elemeket a panel tagjai súlyozták saját szubjektív megítélésük alapján. A panel azonban meglehetősen kicsi és homogén lett, ezért fordulhatott elő, hogy amíg a közoktatás minősége 27 szempontból a legnagyobb súlyt kapta, az energiafüggőség a 20-at, az öregedés és népességfogyás csak a 24-et, az anómia és a pesszimizmus pedig a 27-et. Szerintem igencsak vitatható, hogy miért jelentéktelen közpolitikai probléma az elöregedés és ehhez képes miért olyan fontos a közoktatás minősége, de az is, hogy az anómia és pesszimizmus mint politikai tényező miért került a szakpolitikai tényezők közé - noha egy demokratikus választáson megkérdőjelezhetetlen fontos szempont, hiszen ki szeretne egy reménytelen és normaszegő társadalomban élni?

A szakértői panel érdeklődési köre véleményem szerint kis mértékben befolyásolta az értékelés eredményét is. Nyilvánvaló, hogy azok a pártok, amelyek a közoktatással többet foglalkoztak mint a népességfogyassal vagy az energiafüggőséggel, leszerepeltek. A panel szerencsétlen összetétele talán abban nyilvánult meg leginkább, hogy a panel végül is "hivatalosan" nem értékelte az LMP programját (amelynek kidolgozását a panel több tagja segítette), ugyanakkor az LMP a "nem hivatalos" értékelés alapján magának vindikálja a legjobb program címét.

A szakértői panel hitelességét és jószándékát semmiképpen sem szeretném megkérdőjelezni, ugyanakkor egy ügyetlenséget fontosnak tartok kihangsúlyozni: a panelnek vannak megnevezett és anonim tagjai. Ez a mitigernek.hu értékelésének vitatását teszi nehézzé - például ha valaki egyetért az értékeléssel, mindjárt kezdheti annak a magyarázatával, hogy nem ő-e az egyik anonim szakértő. Aki meg nem ért egyet, az jöhet azzal, hogy ő megsértődött-e azon, hogy nem kérték fel a panelbe. Én például nem vagyok anonim szakértő, nem hívtak a panelbe, és nem is szerettem volna benne részt venni, de a mitigernek.hu alapján ezt vajon hogyan tudnám igazolni?

A közpolitika (szakpolitika) - politika kissé ügyetlenül megoldott szembeállítása aránytalanul rossz színben mutatta be a két legnagyobb társadalmi beágyazottságú pártot. Míg a kis pártok arra törekednek, hogy a többség által elhanyagolt ügyeket, csoportokat és érdekeket karoljanak fel - és ezt lehetőleg szakszerűen, és mindenképpen célzottan és számonkérhetően tegyék -, addig a nagypártok joggal gondolhatják azt, hogy a választók tudják, hogy ők milyen érdekeket és értékeket képviselnek, ezért elsősorban politikai céljaikat hangsúlyozzák.

A mitigernek.hu egyik fontos célja az volt, hogy megpróbálja a pártok javaslatait árazni. Számomra ez a leginkább félresiklott kezdeményezés. A Jobbik, amelyik nem készül (komolyan) kormányra, nyilván hatalmas összegű javaslatokkal állt elő. Az MDF, amelynek politikai krédója a gazdasági racionalitásra épül, igen takarékos ötletekkel állt elő. A Fidesz és az MSZP, akik között már a kampány előtt eldőlt a verseny, egyáltalán nem forszírozták konkrét ígéretek megfogalmazását.

Az árazási résznek nem csak a hasznossága, hanem az módszertana is roppant vitatható.A mitigernek.hu szerint

Nem magától értetődő, hogy a pártoktól olyan pontosságú ígéreteket várjunk, amelyek hatását forint fillérre ki lehet számolni - de vannak olyan országok, ahol ez a gyakorlat. A legjobb példa talán Hollandia, ahol a kormánytól független tervhivatal (CPB) kérésre a választások előtt értékeli a pártprogramok makrogazdasági hatásait. A legutóbbi, 2006-os választások előtt például nyolc párt programját vizsgálták.

Igen ám, csakhogy a CPB egy olyan állami szerv, ami egyébként a politika normál működése kapcsán (vagyis nem a választási kampányban, hanem a parlament ülésein) felmerülő javaslatokat rendszeresen, az állam információs adatbázisaival, és szakképzett, állandó stábbal értékeli. Egy CPB szerű szervezet esetén könnyebb elhinni, hogy meg tudja mondani, hogy 8 milliárd forintból felszámolhatók a (cigány)telepek vagy sem. Nekem az érzésem egyébként az, hogy nem, vagy ha formálisan igen, azok újra létre fognak jönni, hiszen az ilyen telepek kialakulásának számtalan olyan oka van, amit talán pénzzel nem is lehet megoldani.

Van-e tehát értelme a mitigernek.hu kezdeményezésnek? Egyrészt azt gondolom, hogy igen. Egy olyan országban, ahol a sajtó nem teremti meg azt a nyilvánosságot, ahol alaposan, tényszerűen és összehasonlíthatóan megismerhetők volnának a politikai szereplők programjai, céljai és az ezekkel összefüggő más célok (például az árak), egy ilyen kezdeményezés hiánypótló. Az is tény, hogy a magyar szakpolitikai gondolkodás műhelyei gyengék és hiányosak, és minden szakmai összefogás javíthat ezen a helyzeten. Természetesen sokat segítene, ha a kezdeményezés fennmaradna, és fejlődne.

Számomra a legfontosabb az volna, hogy a politikai-szakpolitika naiv szembeállítása helyett egy jobb elkülönítést alkalmaznának. A mostani kampányban ezt egy nehezebb, nagyobb szakmai hitelt igénylő feladat elvégzésével, Mennyibe kerül kérdés megfordításával - A hogyan lehet megoldani? kérdésre adott válaszok bemutatásával lehetett volna jól elvégezni. Például be lehetett volna mutatni, hogy az egyes pártok politikai célkitűzéseinek hol, milyen hatása volt, illetve ahol hasonló célokat követtek, ahhoz milyen eszközöket választottak? Hol voltak sikeres, politikusokkal szemben lefolytatott büntetőeljárások? Ez mennyiben veszélyeztette a politikai pluralizmus fennmaradását? Mibe került - és így tovább.

A mitigernek.hu készítőinek gratulálok, mert egy nagyon fontos civil kezdeményezést indítottak el, amelybe láthatóan rengeteg munkát és gondolatot fordítottak. Annak, aki ma még nem szavazott azonban nem ajánlom, hogy vakon rábízza magát a fenti táblázatokra.

Néhány gondolat az alábbi két nagyszerű videóhoz:

1. Minden állami archívumot az Internetre, hogy könnyen, gyorsan tanulhassunk a múlt hibáiból, és ezeket megoszthassuk polgártársainkkal.
2. Kezdjük meg a közlekedésszervezés, a közlekedésmérnöki képzés és a közlekedésgazdaságtan 20-10-es ismeretanyagának importját.
3. Ne az autók vagy buszok ellen harcoljunk, hanem a közlekedési eszközk ésszerű használatáért. Ki tudja, hogy a jövőben milyen terv okoz majd hasonló problémákat?

Úgy gondolom, hogy a városi közlekedés túlzottan komplex ahhoz, hogy emberi terv eredményeként jól működjön. Az indikatív tervezés, a magán- és közületi használók versenye, és a térhasználat alternatív módjai (utcai sétálás és kávézás) eredőjeként alakulhat csak ki az új rend.

Köszönet: spag

Sólyom László köztársasági elnök a Külügyminisztérium elé hívta a Budapest polgárait, hogy gyertyákkal gyászolják a katyni tömegmészárlás évfordulóján tragikusan elhunyt lengyel államvezetőket. Bem apó szobra egyben a lengyel-magyar barátság emlékműve is 1934 óta. Szinte felfoghatatlan, hogy pont amikor amikor a lengyel és orosz államfők együtt emlékeztek volna a történelmi bűnre, Oroszországban, a lengyel hadsereg vezetése lemészárlásának hetvenedik évfordulóján történt a tragédia.

A flightradar24.com oldalon néhány másodpercenként frissül Európa légterének képe, rajta az összes polgári repülőgéppel. Nem tudom, hogy a polgáriként nyilvántartott izraeli vadászgépek is rajta vannak-e, de például kis kitartással mindenki követheti szerettei útját a célállomásig.

Az elmúlt két évben a közép-európai államok sora jelentette be, hogy atomerőművet akar építeni. Sokan nem értették, hogy miből, és ma megvan az első áldozat: Bulgária belátta, hogy nincsen négymilliárd eurója a némileg bizonytalan megtérülésű projektre.

Az atomerőműépítés egy kicsit olyan, mint a metróépítés: általában közpénzből finanszírozzák, a számlán a milliárd a kerekítési tétel, és ha egyszer elkezdik önteni a betont, nincs megállás. Mivel az atomerőmű mint projekt több ezer éves (az erőmű 10 évig épül, 60 évig termel, és pár ezer évig kell őrizni a veszélyes hulladékot), állami szerepvállalás nélkül nem építhető meg. Éppen ezért olyan fontos, hogy a beruházási döntés előtt megalapoztt pénzügyi tervek álljanak rendelkezésre.

A bolgár kormány azért állította le a saját atomerőmű-építését, mert nincsen négymilliárd eurója, vagy ha volna, azt inkább az euró-övezetbe való belépésre költené, és az orosz államtól kapott finanszírozási javaslatot nem találta a bolgár nemzeti érdekkel összeegyeztethetőnek. Azért az atomerőmű-pártolók nem kell keseregjenek: a bolgár miniszterelnök szerint az építést lehet folytatni, ha jelentkezik rá stratégiai magánbefektető, akinek van pénze.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy mire kiderült, hogy Bulgáriának nincsen pénze, már egymilliárd eurót (úgy 270 milliárd forintot) már elköltöttek rá.

Elindult a kozmutanacs.hu, ahol nyomon lehet követni, sőt részt lehet venni a Magyar Közműtanács felállítására vonatkozó szakpolitikai javaslat elkészítésében.A javaslatnak nincsen intézményi háttere, olyan szakemberek vesznek az elkészítésében részt, akik szeretnék megreformálni a magyar árszabályozás rendszerét annak érdekében, hogy Magyarországon is alacsonyabbak legyenek a közműárak, és csak értelmes megtérülő valósuljanak meg.

Egyelőre egy részletes szakirodalomjegyzék, körülbelül száz közműtanács webcíme és egy sajtószemle található az oldalon, hamarosan következik az elvi alapvetés, a jogi, közgazdasági és intézményi kifejtés. Az anyag vitájában minden szakember teljes névvel vehet részt. Az oldal a http://kozmutanacs.hu/ oldalon érhető el.