Antal Dániel blogja

Az angol blogomon indítottam egy sorozatot arról, hogy az EU csatlakozás és különösen a 2007. december 21-i schengeni övezethez való csatlakozás hogyan változtatja meg a szomszédainkkal való kapcsolatot, vagyis a határnyitásról alulnézetben. A sorozat azért angol nyelvű, hogy a szomszédok is hozzá tudjanak szólni és én is értsem a válaszukat. Az első rész a szlovák-magyar határ eltűnésének három epizódjáról szól: a közlekedési táblákkal helyreállított határról, a határállomás feltételezett szétlopásáról, és a határmenti vasútállomásról elszállított dinamitról. Első rész: Szlovákia. Kép: Antennae (CC).

A tavalyi évben kedvenc magyar költőm, Kosztolányi Dezső műveinek közkinccsé válásáról emlékeztem meg (két nappal korábban a kelleténél). 2008. január 1-én a magyar irodalom újabb nagy művei válttak közkinccsé, vagyis az örökösök engedélye nélkül szabadon felhasználhatóvá, sokszorosíthatóvá, kiadhatóvá. Idén Somlyó Zoltán, Juhász Gyula, és persze a sokak kedvencének számító József Attila rajongói örülhetnek, nekik ugyanis a szerzői jogi oltalom utolsó két évében is meggyűlt a bajuk az örökösökkel, akik a rajongók által begépelt verseket vetették ki a nemzeti gyűjteményünkből, a Magyar Elektronikus Könyvtárból.

Ugyancsak jelentős festmények váltak szabadon reprodukálhatóvá, hiszen közkinccsé vált Vaszary János, Nagy István, Pólya Tibor, életműve. A bal oldali képen Nagy István 1920-ból származó, szabadon reprodukálható önarcképe látható. A szerzői jogok furcsaságáról, és a szabadalmakhoz képest közgazdaságilag meglehetősen káros szabályozásáról főleg 2006-ban vitatkoztunk sokat - a téma sajnos még sokáig aktuális lesz.

A Privacy International és a Electronic Privacy Information Center egy térképen dolgozták fel az arra vonatkozó adataikat, hogy egyes országokban mennyire könnyű az államnak megfigyelni polgárai magánéletét. Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a kamerás megfigyelés, adatcsere más országokkal, a határellenőrzés gyakorlata, különféle jogállami procedurális és demokratikus garanciák.


Íme, a térképhez tartozó adatok. Magyarországon a helyzet 2007-ben nem változott az előző évhez képest, vagyis a magánélet védelme közepesen erősnek mondható, hasonlóan Közép-Európa országainak többségéhez vagy Kanadához. A PI szerint általános tendencia, hogy Nyugat-Európában gyengülnek, Közép-Európában pedig erősödnek a magánélet szentségét garantáló intézmények.

A felmérésről beszámolt a Wired blogja, a Samizdata, és sok, az emberi szabadsággal foglalkozó blog is.

Körülbelül a nemzetállamok kialakulása óta szórakoztató geopolitikai verseny dúl Európa közepének meghatározásáért, amelyről a Wikipédián egy nagyszerű szócikk található. Az első emlegetett próbálkozó Szymon Antoni Sobiekrajski lengyel királyi csillagász, de sok identitás-válságos ország próbálkozik a cím elnyerésével. Általában az európai mainstreamből kimaradt országok (Lengyelország, Észtország, Belarusz, Litvánia, Szlovákia) futnak köröket ebben a vetélkedőben, de van francia, német, sőt norvég szempontú mérés is. Jellemző módon Magyarország még be se szállt ebbe a nagyszerű nemzetközi szellemi vetélkedőbe, hiába ratifikáltuk elsőnek a Lisszaboni Szerződést!

Az egyik kedvelt mérési mód Európa négy sarkának kijelölése, majd ezek földrajzi koordinátáinak központosítása. Tekintettel a négy sarok kijelölésének földrajzi-politikai-kulturális lehetőségeire (pl. Izland, Azori-szigetek, Kréta) meglehetősen nagy számú koordinátát lehet központinak kihozni. Ezen az alapon van versenyben a Suchowole 1775. óta, de az észt Saaremaa szigete is ilyen érvelést használ, természetesen más sarokpontokkal. Az egyik legextrémebb igény, amelyhez Oroszország elég dél-keleti területeit is sarokpontnak kell tekinteni, Telemark régió Norvégiában. Amíg volt Monarchia, a K.u.K. geopolitikusoknak volt centrális igénye, és pechünkre a mai Magyarországtól pár kilométerre keletre, a rahói járáshoz tartozó Dilove falura esett a választásuk (lásd Rakhiv környékét). A bal oldali képen a hozzánk legközelebb eső, egykor magyar központi látható. A németek vészjóslóan vitatták az osztrák-magyar tudományos eredményeket, és némi utánaszámolással megállapították, hogy valahova a Frauenkirche környékére esik az igazi pont Drezdában. A szovjetek Trianon után persze Dilove mellett tették le a garast.

A lengyelek a tömegközépponti elvvel támadtak vissza, ami a népességet és a területet is figyelembe véve igyekszik megtalálni azt a pontot, ahol Európát alá kéne támasztanunk, ha a lakóival együtt egy rúdra raknánk és lapos volna. Így némi belviszály keletkezik, mert ezen módszer alapján immár Torun a nyertes, nem pedig Suchowole. 1989-ben a történelmi idők szelével egy időben egy francia tudós elmésen kitalálta, hogy a gravitáció törvényét figyelembe véve az akkor a Szovjetunióból szakadni készülő Litvániába, Purnuškės falu közelébe esik, alig 26 kilométerre Vilniustól. A jobb oldali képen ez a szép litván tisztás látható. Az elmúlt években Belarusz jelentkezett be három alternatív központtal is, ezek közül a legfrissebb igénylő Vitsebsk Voblast régió egyik pontja.

Vannak kevésbé érthető jelentekzők is, Číhošt Csehországban, további belarusz és lengyel városok, valamint egy osztrák település, Braunau am Inn, ezt állítólag maga Bonaparte Napoleon nevezte ki.

Sok európai polgár Európát az Európai Unióval és elődjeivel azonosítja, ezen a politikai elven egészen érdekes új eredményeket vehetünk figyelembe. A módszert először franciák alkalmazták a 12 tagú EU-ra, nekik így pont egy francia falu, Saint-André-le-Coq jött ki. Az 1995-ös bővítési hullám után ez a módszer a belga-vallon Viroinvalt hozta ki, a mi csatlakozásunk a német Kleinmaischeid városkát hozta helyzetbe, akik azonban alig hogy felállították a jobb oldali szögmérőt, három év alatt el is veszítették a központi szerepüket, hiszen belépett Románia és Bulgária is. A franciák módszere így ma Gelnhausen településre mutat. Attól függően, hogy melyik európai országhoz tartozó atlanti szigetet jelöljük ki valamelyik nyugati sarokpontnak még több német város is versenyezhet ezért a címért.

Magyarország elsőként ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, alig négy nappal az aláírási ceremónia után. A szerződés a Magyarország által korábban ratifikált, de a hollandiai és francia népszavazásokon elbukott alkotmány-tervezetet váltotta fel. A régi alkotmánytervezet nagy híveként egyik szemem sír, a másik nevet: a régi szöveg jobb, felemelőbb, tartósabb volt, de az új szerződés nem sokban különbözik a régitől. És ahogy egy ország alkotmánya is csak egy törvény, úgy egy föderációé is csak egy szerződés. Sőt, minden alkotmány egyben társadalmi szerződés.

A ratifikációra 325 képviselőnk szavazott, tartózkodott a Fidesz és KDNP frakció néhány tagja, nemmel szavazott Molnár Oszkár, Latorcai János, Nógrádi László, Soltész Miklós és Katona Kálmán.

Itt vannak korábbi érveim az alkotmány mellett az európai föderalista sorozatban (I,II, III, IV). Bár az új szerződés nem alkotmány, a legtöbb rendelkezése a korábbi tervezetnek megmaradt, és szerintem a közös alkotmányosságunk további fejlődését nem fogja gátolni. Az alkotmányozási válságot az év elején a Berlini Nyilatkozat oldotta fel, a színfalak mögött azonban még a bencések is besegítettek. Az új szerződésről itt található a hivatalos magyar nyelvű gyakran ismételt kérdések és elolvasható a tartalma dióhéjban és teljes szöveggel is.

A magyar blogszférát és néhány önmagát megszólítva érző barátomat vitára késztette Publius Hungaricus két cikke (A féltudású magyar elit; A féltudású elit alternatívája). Publius Hungaricust a föderalista ihlette írásra, mint annak idején engem is az európai föderalista sorozattal (I,II, III, IV). Úgy gondolom, hogy eljött a kritika és az önkritika ideje, mielőtt még valaki a nagyszerű eredeti Publiust valami panaszáradattal kapcsolná össze a fejében. Ha valaki Publiust akar olvasni, ne az európai vagy a hungaricus változattal kezdje, hanem olvassa el az igazit magyarul vagy angolul.

Az igazi Publius három fiatalember, Hamilton, Madison és Jay közös írói álneve volt. A három férfi a legjobban bevált demokratikus köztársasági alkotmány, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának alkotói és elfogadtatói voltak, később mindhárman jelentős államférfiakká váltak. Írói álnevüket a Római Köztársaság alapítójáról választották egy olyan történelmi korban, amikor egy politikai vitát egy klasszikus műveltségű elit klasszikus történelmi analógiákkal a Római Birodalom nagyjainak nevéről választott írói álnevekkel (Brutus, Cato, Ceasar) vívták. A három szerző ragaszkodott a közös írói névhez, a szerzőség oszthatatlanságához és az anonimitáshoz.

Az igazi Publiusszal a nyilvánosság előtt lehetett vitatkozni az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának tervezetéről és annak ratifikálásáról. A Hungaricus hagyott ugyan egy levélcímet, de azon nem válaszol, így a vita egyetlen lehetséges formája a nyilvános vita. Bár a két cikk jelentős rezonanciát váltott ki a magyar nyelvű Interneten, a roppant decentralizált vita nehezen áttekinthető. Csak remélni lehet, hogy Publius Hungaricus nem csak ír, hanem olvas is, és a neten megjelenő kritikák és a kapott levelekre következő cikkeiben válaszol.

A féltudású-cikkek nem lényegtelen cikkek. Az első cikk diagnózisa a magyar közállapotokról egy szellemesen megírt, értelmes vitára inspiráló írás. A második cikk szerintem roppant demagóg és hiányzik belőle az igazi konstruktivitás, ezért méltatlan a nagy elődök nevéhez, de láthatóan sok ember tud vele azonosulni! Publius nevének és a föderalistának az előrángatása - amellyel magam is kritizálhatóan próbálkoztam - önmagában is vitatható.

Jórészt párkányi kollégám inspirációja hatására úgy döntöttem, hogy veszem a fáradtságot és magam is nekiállok a vitának. Akit érdekel, tájékozódjék az Interneten! (folyt. köv.)

Index.hu fórum: Ki Publius Hungaricus?

Közszolgálati hirdetés Ausztráliából. Köszönet Dávidnak!

Az idén még inkább minden Kínáról szólt. Az emelkedő szuperhatalom fej-fej mellett Németországgal a világ legnagyobb exportőre címért, az Egyesült Államokkal a legnagyobb energia-felhasználó és szén-dioxid-kibocsátóért. Ahogy a kínaiak mondják: visszanyerték a múlt században elnyert helyüket a világgazdaságban. Minden jelentős ország delegációt menesztett a világ második legerősebb országába, mi is avattunk egy Petőfi-szobrot. És idén először Kína Szépe nyeri el a Miss World 2007 címet. A feministák ugyan mindig mondták, hogy a szépség tiszta politika, de ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték erre aligha volt. És csak jövőre jön a pekingi olimpia, aztán meg a sanghaji világkiállítás. Link: Keleti Szél blog, China Daily. Korábbi bejegyezések Kínáról, illetve egy magyar oldal a világkiállításról. Gyűjtemények: China, Kína.

A Holt terhek - Hogyan törhetők meg a monopóliumok? című cikkem a Magyar Narancs archívumában a Narancs XIX. évf. 47. számban érhető el. Az archívum használatához jelszavas regisztráció szükséges. (A link a korábbi bejegyzéshez mutat, ott tegyetek megjegyzéseket!)

Az FP Blog egy érdekes szembeállítást mutat be: miközben a szingapúri diákok nagyszerűen szerepelnek minden matek-olvasás készségfelmérésben, az Egyesült Államok mégis vezet innovációban. Arról nem is beszélve, hogy ötből egy amerikai meg sem tudja mutatni a világtérképen az országát, (és erről Miss Dél-Karolinának vicces "véleménye" van) az USA gazdasága a legversenyképesebb a világon. Minek keresni New York City városát a térképen, ha van a kocsiban GPS? A magyar versenyképességi eredményeket a közoktatásunk színvonala húzzal felfelé, lefelé meg az, hogy szisztematikusan sokkal több közpénzt költünk, mint amennyi adót a kasszába beteszünk. Hiába tanulunk az iskolában gyököt vonni, ha az érettségi után elfelejtünk összeadni és kivonni. A földrajzot pedig a kis országoknak sokkal inkább érdemes megtanulnia.

A CARMA - Carbon Monitoring for Action egy olyan új portál, ami a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóit követi nyomon, telephelyenként, cégenként, városonként. A CARMA adatbázisában 4000 energetikai társaság 50 ezer erőműve szerepel. A CARMA kiadója a Center for Global Development nevű egy független, magánalapítványi think-tank az Egyesült Államokban.

Talán soha nem volt aktuálisabb a három és fél éve írt Engedd szabadon a mellékvonalakat vitairatom, és az ezzel egyidőben készült publikációm, A mellékvonalak lehetőségei az új európai szabályozási környezetben (pdf). A téma azóta sem hagy el,hivatalból is foglalkozom vele, úgy gondolom, hogy ennyire összetett társadalmi-gazdasági-műszaki probléma kevés van az országban. A hosszú életű mellékvonalak az ország gazdaság- és társadalomszerkezetének, a magyar nép térhasználatának, az országhatárok változásának, tájhoz való viszonyának, és a műszaki fejlődésnek nagyszerű keresztmetszeti képét teszik megrajzolhatóvá. Remélem, sokat fogunk tanulni a mellékvonalak történetéből. Fotó: Chikán Gábor.