Az International Centre for Democratic Transition  Energy Security 2011 – Challenges of the Hungarian EU Presidency című konferenciájának felkért előadója voltam május 7-én. Mivel a nemzetközi tapasztalataim a vasúti ügyekre korlátozódnak, elsősorban közgazdászéknt (és pályaelhagyó aktuáriusként) beszéltem az energiabiztonságról.

A nyitóbeszédek és az első panel számomra rengeteg újdonságot hordozott (12 oldalt jegyezteltem). Noha nem beszélhetek a lengyelek nevében, nekem úgy tűnik, hogy Magyarországnak igencsak fel kell kötnie a gatyáját, ha bármit is el akar érni jövőre az energia-területen: a felmerülő témák egy része olyan, ahol a magyar állam képviselője gyakran még szakértői, nemhogy miniszteri szinten nem képviseltették magukat. Számomra érdekes volt, hogy micsoda egyetértés volt a külpolitikai szakértők között abban, hogy az energiabiztonság és a biztonságpolitika kérdését el kell egymástól választani.

Az én előadásom egy autó biztosításának analógiájával a kockázatmenedzsment és a kockázatok árazásának, illetve fedezésének eszközeiről szólt, bemutatva, hogy a kockázatkezelés eszközei a nemzeti energiaellátás szempontjából is értelmezhetők.

Noha a prezi önmagában nem sokat jelent, elmondhatom, hogy sokkal nagyobb volt az egyetértés abban a tekintetben, hogy az energiabiztonság túlhangsúlyozása elviselhetetlen költségekkel jár mint gondoltam volna. Talán mindenki egyetértett abban, hogy az energiabiztonság ellátásbiztonsági része túl nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évben, és ennek a versenyképességre gyakorolt hatása túlzottan nagy, ezért ideje értelmes párbeszédet kezdeni az ellátásbiztonság megfizethető szintjéről - nem költhetjük minden pénzünket tartalék erőművi kapacitásokra és tárolókban álló tüzelőanyag-készletekre.

Ettől függetlenül nekem az a véleményem, hogy az energiabiztonság másik vetületére, a túlzottan ingadozó vagy magas árakra is vannak megfelelő kockázatfedezési eszközök, amelyekkel az európai tagállamoknak, így Magyarországnak is élnie kellene - ezt sem nagyon vitatta senki.