A Portfolio.hu kiváló összeállítása szerint Magyarországon 2006-2010. között a vonatkozó európai és magyar törvényi előírásokkal szemben nem az inflációnál kisebb, hanem nagyobb mértékben emelkedtek a közművek árai. A jelenséget nem magyarázza a privatizáció: az állami és a magántulajdonban lévő közművek is megkérdőjelezhető mértékben emeltek, és egyben váltak az infláció fontos gerjesztőivé. Vajon mi a jelenség oka, ki hibázott és hogyan lehet ennek gátat vetni?

A vonatkozó európai és magyar jogszabályok - az amerikaiakhoz hasonlóan - a szabad árképzést csak a szabad piacon teszik lehetővé, vagyis ott, ahol elég sok szállító versenyez a vevők kegyeiért. A közművek esetében szinte soha nem ez a helyzet, ezért a közművek áremelkedéseit világszerte erre feljogosított, a bíróihoz hasonló függetlenséget élvező szervek, az úgynevezett szabályozó hatóságok hagyják jóvá. A jelenlegi magyar hatóságok - a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint az önkormányzati árhatóságok - pedig szinte minden költség áthárítását indokoltnak látták, így az árak elszabadultak.

Vajon milyen esetben engedhető meg az árak ilyen mértékű elszabadulása? Az indokolt költségnövekedés sokféle lehet - a magyar nemzeti piacon kívüli árak emelkedése (pl. üzemanyaghordozók, nyersanyagok) -, a környezetvédelmi szabályok szigorodása (pl. a vízbázis jobb védelme), korábban előre nem látott beruházási szükségszerűség hitel vagy előfinanszírozási költségeinek elismerése (pl. új csatornát kell építeni, megsemmisült vasútvonalat kell pótolni). A legtöbb közmű esetében voltak is, meg nem is ilyen események. Például a MÁV-nak volt olyan mellékvonala, amit elsodort az árvíz, és nem volt biztosítva - értelemszerűen újra kellett építeni, bár ez a költségnövekedés ezrelékeit magyarázza csak. A buszok üzemanyaga igen drága volt 2008-ban - ellenben sokkal olcsóbb 2009-ben. És így tovább.

Ahogy a Portfolió.hu ábráin látható, a közművek árai válogatás nélkül nőttek, és ugyan hiába csökkentek a világpiaci árak 2009-ben, és hiába csökkent a munkaerőpiaci nyomás (aligha igazolható, hogy a recesszió közepén csak béremelkedéssel lehet megtartani a dolgozókat), minden egyes közműnél a hatóságok az inflációt két-háromszorosan is meghaladó költségnövekedést ismertek el.

Feltehetjük a kérdést, hogy ezek a cégek akkor most úsznak az extraprofitban? A magántulajdonban lévő cégek részvényesei vagdossák az osztalékszelvényeket? Nem: a közművi cégek egy része veszteséges, a másik részének nem nőtt kiugróan a profija. Például a magyar energetikai szektorkban szinte senki nem keres semmit - papíron.

A trükk nyilván a költségek áthárítása, amit a Portfolio.hu harmadik ábrája nyomán egy kis fantáziával értelmezhetünk tovább. Szembeötlő, hogy egyetlen szabályozott díjtétel, a távhő ára csökkent drámaian. Igaz, 2009-ben  nagyon estek a gázárak, ami a távfűtőművek egyik költségtényezője, de ugyanez elmondható az elektromos áramtermelésről is (ott is költségtényező a gáz), márpedig ott az árak igencsak nőttek. Nekem úgy tűnik, hogy a távhő árát politikai célzattal csökkentették (a panellakók voksolási szokásaira bazírozva), a többinél viszont az ún. szabályozó hatóságok (szinte) minden költségemelést elfogadtak. 

Úgy gondolom, hogy butaság emiatt a privatizációt, vagy a magántulajdont hibáztatni, hiszen az állami, önkormányzati és magántulajdonú közművek áthárított költségbázisa is folyamatosan, bámulatos mértékben nőtt. Valójában szerintem az történt, hogy a közművi cégek egyre több és egyre magasabb számlát nyelhettek be a hatóságok tudtával. (Volt olyan hatóság és hatóságvezető, aki tiltakozott, de ezek nem sokáig maradtak közszolgálatban). Így azonban jövedelmi feszültségek alakultak ki a közművek vezetői, középvezetői, aztán dolgozói között is, hiszen sokkal jobban jövedelmezett beszámlázni a közműnek, mint ott dolgozni. Így aztán a hatóságok szemet húnytak a bértömeg emelése felett. (A referencia-időszakban a vasutas átlagbér például 52,8 százalékkal miközben a versenyszféráé csak 38,4 százalékkal - négy év alatt mindkét mérték jócskán meghaladta az inflációt, ami mögött nem volt többletteljesítmény).

Van olyan eset, amikor egy hatóságnak kötelessége a nagymértékű költségnövekedést elfogadnia. Ez tipikusan az olyan eset, amikor az Országgyűlés előírja a közszolgáltatás mértékének a növelését. Ez történt egyébként 2006/2007-ben, amikor a kedvezménnyel igénybe vehető vonatok száma vagy 20 százalékkal nőtt - igaz, pénzt nem tudott hozzá teremteni a kormánytöbbség. Ugyanilyen indok lehet az, hogy szabálytalan módon egyes állagmegóvó beruházások költségét nem terhelték rá a korábbi időszaki számlákra - például már régen ki kellett volna egy víznyomócsövet cserélni, de az önkormányzati árhatóság ennek költségét nem engedte a lakókra hárítani. Az ilyen rendkívüli intézkedésekről azonban a hatóságoknak alaposan számot kellene adniuk.

Véleményem szerint a szabályozó hatóságok nem látták el megfelelően a munkájukat, és ezért "mindenki jól járt", kivéve persze a lakossági, a közületi és az egyébként munkaadóként is funkcionáló ipari fogyasztókat. Ezért gondolom azt, hogy a gazdaság rendbetételét az ilyen szabályozó hatóságok rendbetételével, és egy erős, szakszerű, felkészült Közműtanács alá rendelésével kell kezdeni.