A magyar gazdaság szempontjából korántsem lényegtelen, hogy kik fogják a következő Országgyűlésben a törvényeket alkotni, és a rendeletalkotási joggal felruházott Kormány és tagjai milyen gondossággal fognak eljárni. Nem csak arról van szó, hogy ezekre az emberekre fogjuk bízni a következő évi kerestünk felét (kb. ennyit fognak tőlünk és vállalkozásainktól elvenni azért, hogy "ingyen" építsenek nekünk utakat és befűtsenek a kórházakban). A most távozó Országgyűlés és Kormány jogalkotási tevékenységével is nagyban hozzájárult nehéz gazdasági helyzetünk kialakulásához és Magyarország gazdasági lemaradásához. Magyarországon ugyanis nem csak igazságtalanok a jogszabályok (és azok végrehajtása), hanem a gazdaság szempontjából óriási terhet is jelent. László Gézát idézem (a teljes cikk a Figyelő honlapján olvasható):
Magyarország 2009-ben a World Economic Forum (WEF) globális versenyképességi rangsorában is a mezőny utolsó harmadába került a jogintézményekre vonatkozó legtöbb kérdés alapján, a kormányzati politika és jogszabályalkotás átláthatóságának szempontjából pedig egyenesen a legrosszabbak közé soroltattunk. [..] A listán a 113. helyre sikerült beférnünk [...] A szabályozás költsége ráadásul Magyarországon átlagosan kétszerese az európainak. Nem véletlen, hogy amikor a vállalatokat arról kérdezték a WEF munkatársai, vajon a gazdasági szabályok betartása milyen költségeket rak a vállukra, akkor a válaszokból kirajzolódó kép a katasztrofális 130. helyre pozícionálta hazánkat. [..] Úgy tűnik, jogszabályalkotásunk jogi hátterével is komoly problémák vannak. Az Alkotmánybíróság most semmisítette meg az erről szóló törvényt, és egy évet adott a jogalkotóknak egy újra. A régi ugyanis olyan kérdéseket is szabályozott, olyan kategóriákat is használt, amelyeket nem kellett volna, viszont nem tisztázott olyan pontokat, amelyek fontosak lettek volna az új szabályok kialakításához ...
Egy kicsit másképpen a Szabadlovas Közgazdász Egyesület honlapján írtam erről még 2007-ben (Még meg sem száradt a minta). Magyarországon rossz szokások és normák rögzülnek, és a jogrendszer (már amennyiben összhangban van a társadalmi normarendszerünkkel egyáltalán!) gyakran rossz szokásokon alapul:
Az alapösszefüggés látványos: a világ minden olyan népe gazdagabb nálunk, ahol az emberek elégedettebbek magukkal és a munkájukkal, illetve többet dolgoznak, függetlenül az adórendszertől vagy az állami támogatáspolitikától. A nem intézményesült gazdasági normák olyan mintákon alapulnak, amelyeket az emberek a családban, az iskolában, az értékek szerint szerveződő közösségekben – például vallási intézményekben – sajátítanak el. Éppen ezért az ország hosszú távú versenyképességéről szóló vitát nem sajátíthatják ki a közgazdászok, és nem különíthetik el a nevelési és oktatási rendszer megújításáról szóló vitától. Ezen a téren nincsenek gyors megoldások. Sőt, még diagnózisunk sincs: nem tudjuk, hogy melyek azok a jó szokásaink, amelyek segítségével utólérhetjük Európát. De egy biztos: a versenyképesség visszanyeréséhez nem csak az előttünk nyargalókat kell meglesnünk, hanem néha tükörbe is kell néznünk.
Korábbi versenyképesség és igazságszolgáltatás témájú posztok.
