Amikor hosszú idősorokat kerestem a mellékvonalakkal kapcsolatban 2004-ben a MÁV könyvtárában, akkor döbbentett meg a Holocaust előkészítsének és végrehajtásának mindenki által olvasható, pontos dokumentáltsága. Elég a negyvenes évek MÁV értesítőit átolvasgatni, de ha a levéltári anyagokat is hozzávesszük, akkor egy elképesztő kép alakul ki. Megtudhatjuk például, hogyan birkózott meg a vasúti bürokrácia azzal a problémával, hogy a személyszállítási szabályzatába nem fért bele a marhavagonírozás.
Beszégettem erről akkor több, a MÁV tulajdonosi jogait gyakorló minisztériumi tisztviselővel, MÁV vezetővel, sőt, kutatóval is, de sem a vasutat, sem a bürokratákat, sem a Holocaust-kutatókat nem hozta lázba az anyag. Pedig a Holocaust kutatásának az egyik legfontosabb és egyben leghátborzongatóbb része a logisztika - összegyűjtés, szállítás, szortírozás, megsemmesítés.
A legtöbb európai vasúttársaság kénytelen volt szembenézni a felelősségével, és vannak még perek is folyamatban bőven. Számomra a felelősséggel való szembenézés megfelelő módja a független kutatás finanszírozása, majd az eredmények bemutatása, az áldozatok emlékművének fenntartásához való hozzájárulás, és az esetleges, bizonyított túlélők valamifajta kártérítése. Jó példa erre a Deutche Bahn AG esete, amely pont ugyanannyira jogutódja a Deutsche Reichsbahnnak, mint a MÁV-csoport az 1940-es évek MÁV-jának.
Az Index szerint a MÁV ellen indított Holocaust-pert humbug, amivel nem értek egyet. Az Index által megszólított, ámde anonimitását joggal védő jogász véleményem szerint téved, amikor azt nyilatkozza, hogy a MÁV Zrt és az uralma alatt lévő MÁV Start és Trakció Zrt-k nem jogutódjai annak a MÁV-nak, amely anyagi haszonélvezője volt a népirtás lebonyolításának. Ha így volna, akkor nem lettek volna érvényesek a szervezeti átalakulások idején a korábbi menetrendek, a vasút által igényelt menetvonalak és állomáshasználati jogok, a többi vasúttársaasággal kötött együttműködési megállapodások. A MÁV Start és a Trakció ma is végez olyan tevékenységeket, amelyekre több évtizedes szerződések hatalmazzák fel. Azzal a Holocaust-szakértővel sem értek egyet, aki szerint a felperes azért a MÁV-ot pereli, mert az Államot nem perelheti közvetlenül. Ez butaság, hiszen a Magyar Állam már korábban elismerte a felelősségét, a MÁV mint vállalat pedig nem. Sok európai vállalat volt kénytelen már elismerni az ilyen felelősségét, például a német autógyárak.
Egy szó mint száz: szerintem ez a per nem humbug, és lehetőséget ad arra, hogy a magyar történelemtudomány, az állami vasút és a közlekedésirányítás szembe nézzen végre a múltjával. (Nem ez az egyetlen alkalom és hely, sok más kellene nyomja a lelkiismeretüket). Lehet, hogy a keresletlevél pontatlan, de ha lesz per, nyilván lesz bizonyításra is lehetőség, és azt is gondolom, hogy a keresetben megjelölt összeg méltánytalanul nagy, továbbá meghaladja talán a MÁV teljes cégértékét. Nyilván nem annak drukkolok, hogy megítéljék a kártérítést, hanem annak, hogy megkezdődjön a bizonyítás, a végeredmény szempontjából a német megoldást tartanám jónak: emlékvonat és kiállítások a nagy pályaudvarokon.
A legjobban annak a Holocaust-kutatónak a véleménye háborít fel, aki szerint a per alkalmas az antiszemitizmus felkorbácsolására. Úgy gondolom, hogy ez álszentség és bornírtság. Aki antiszemita, az háborogni fog azon, ha valaki ezt az ügyet bolygatja, és kárörömmel fogja a per kudarcát megélni. Aki nem antiszemita, az tudja, hogy azokon a vagonokon nem csak zsidókat hurcoltak el, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy megpróbálja bíróságon kiharcolni az igazát. A baj mindig azokkal van, akik nem a bíróságon vívják a játszmáikat.
