Antal Dániel blogja

A globalizáció lassan eléri a kisebb magyar településeket is, és a Fő térre kerül. Ennek a kínai áruháznak a léptéke, helye, megjelenése számomra különös erőt mutat. Magyarországon az elmúlt évszázadokban sok kereskedőnép jelent meg, elfogadtuk, asszimiláltuk vagy elkergettük őket. Kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a boltnak a sorsa pár évtized múlva!

Az Index a Napi Gazdaság nyomán Lendületesen csökken a külső finanszírozási igény címen mutatja be a magyar fizetési mérleg alakulását. A cikk zseniális példája a félig teli/üres pohár retorikai dilemmájának. Az összeállítás azzal kezdődik, hogy

"a recesszió felgyorsította a folyó fizetési mérleg csökkenő pályáját, s a kiáramló tőkejövedelmek visszafogásán keresztül a nettó export esetleges negatívuma ellenére felgyorsította a GDP-arányos hiány mérséklődését".

Persze ugyanilyen igaz volna, sőt, mennyivel igazabb, ha a cikk címe az lenne, hogy Lendületesen csökken a külső finanszírozási kínálat! A cikk bevezetője akkor így folytatódna:

"a hitelezők és a befektetők bizalma annyira megrendült a magyar gazdaságban, hogy lényegében leállították mind a magyar állam, mind a magyar bankrendszer finanszírozását. Tekintettel arra, hogy a magyar vállalatokat a magyar kormányzati és lakossági szektor krónikus eladósodottsága miatt a bankrendszer külföldről finanszírozta, a kifutó vállalati hitelek megújítására nem volt mód, így a pénzügyi bizalmatlanság mély recesszióba taszította a reálgazdaságot is. A gyors GDP-csökkenés miatt a magyar gazdaságban nem keletkezik profit, ezért a külföldi vállalkozások repatriálható profitja a kiáramló tételeket is mérsékli".

A válság ellenére a kétezres évek nagy reálbérnövekedésének a hatása még tartja magát: a növekvő munkanélküliség és a növekvő importárak ellenére még mindig jóval kevesebb háztartásnak fogy el hó végére a pénze, mint a kilencvenes években, derül ki a TÁRKI felmérése alapján a Népszabadság cikkéből. A válság néhány pozitív változást indukált a magyar gazdálkodási szokásokban: a mérhetetlen eladósodás után az emberek - nyilván a munkanélküliségtől való félelmükben is - elkezdtek sokkal határozottabban megtakarítania, a bankok betétállománya meredeken növekszik. Ez jó hír a vállalkozásoknak is, akiknek a bankjai külföldről már nem tudják a válllalati hitelellátást finanszírozni. Az átlagok mellett persze valószínűleg egyre nagyobb eltérések mutatkoznak a munkanélkülivé vált keresős családok és a biztos jövedelemmel rendelkezők, illetve a nagynyugdíjasok között.

Az Energia Klub rendezésében Veiszer Alinda újságíró beszélgetett Kaderják Péterrel (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) és velem a meghívó szerint ezekről a kérdésekről:

Lehet-e versenyképes az atomenergia? Van-e igény atomerőművekre a liberalizált energiapiacon? Épülhet-e pusztán piaci alapon ilyen létesítmény vagy ez állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen? Van-e piactorzító hatása egy ilyen állami beavatkozásnak és ez milyen következményekkel járna a villamosenergia-piacon?

Az előadás után Mangel Gyöngyi készített interjút Péterrel és velem, ami Real Audio streamben itt hallgatható meg (a fájl 2. percétől).

A nukleáris reneszánsz vagy atombarokk rendezvénysorozat következő rendezvényei:

Atomerőmű a hálózatban (Április 9., 17.30) Nukleáris, hagyományos és megújuló energiaforrások villamosenergia-rendszerbe illesztése: problémák, kihívások és megoldások a jövő hálózatának újragondolása kapcsán. Beszélgetőpartnerek: Tihanyi Zoltán, MAVIR; Kádár Péter, Power Consult Kft; Dobi Ildikó, Országos Meteorológiai Szolgálat

Atomenergia és éghajlatvédelem (Április 23.) Megoldás-e a nukleáris technológia nagyarányú alkalmazása a globális klímaváltozásra? Beszélgetőpartnerek:
Diana Ürge-Vorsatz, CEU; Kardos Péter, Energia Klub

Alternatív energia? (Május 7., 17.30) Energiaigényekről, új technológiákról, takarékosságról, hatékonyságról, megújulókról, hazai lehetőségekről. A jövő energiapolitikájáról. Beszélgetőpartnerek: Mészáros Fanni, CECED; Király Zsuzsanna, Energia Klub; Varga Katalin, Energia Klub

Az előző bejegyzésről jutott eszembe, illetve a hat évvel ezelőtti, mostanában újra fellángoló kampányról... vegyünk-e magyar árut? Ezen a helyen már évtizedek óta importárut forgalmaznak... a józsefvárosi régi importáru bolt helyén használt brit (és holland) ruhákat lehet vásárolni kilóra, bejárat a magyar zászlónál. Akik ide járnak, kíváncsi vagyok, hol kapnák meg ugyanezt magyarban.

Aki érti az ingyenebéd trükkjét, és aki még mindig vevő rá az is nézzen át a megújult honlapunkra, az ingyenebed.blog.hu címen elérhető szabadlovas blogra. Mi már öt éve megmondtuk, hogy nem jó ötletet az olcsónak látszó hiteleket felvenni, már hat éve elmélkedtünk azon, hogy érdemes-e kampányt indítani a magyar áruk vásárlásáért. Nézzeteket át, szóljatok hozzá, szórakozzatok jól!

A Flickr Commons újabb fantasztikus sorozata: íme az 1911-1914-es ausztrál antarktiszi expedíció fotói. Az expedíciót Douglas Mawson geológus vezette, a legénységet bő két tucat ausztrál, új-zélandi és néhány más tudósból (akik nem csak az íróasztalnál dolgoztak). Gyakorlatilag minden kép fantasztikusan jó, itt van egy pingvines-hajóroncsos. Az expedíció fotósa Frank Hurley volt, aki hosszú élete során még haditudósítóként és filmesként is jelentős karriert futott be.

További ajánló: Néhány további közkincs, Historic Polar Images (kösz, Samu!)

Az előző bejegyzést követően írt komment.hu cikkemhez végre elég sok hozzászólás érkezett, és sok tízezren olvasták el az origó címlapjának köszönhetően - szóval talán érdemes becsatlakozni az ott folyó vitákba, lassan azért kialakul egy állandó közönség, és mindennap felkerül egy általában elég érdekes új kommentár is. (Az angol változat már korentsem volt ennyire sikeres). A magyar miniszterelnök némiképpen kétségbeesettnek tűnő segélykérése nyomán egy izgalmas vita lángol fel arról, hogy mennyire különböznek vagy hasonlítanak a közép- és kelet-európai országok egymáshoz - valamennyire biztos, ha Obama elnök Magyarországgal és Ukrajnával példálózik.

A világgazdasági válság okán összehívott mai EU-csúcs közép-európai és magyar szempontból csúnya kudarccal ért véget: az immár de facto csoportba szerveződött keleti tagállamok, a visegrádi négyek, a három balti tagállam, Románia és Bulgária egyetlen követelését sem teljesítette a többség, annak ellenére, hogy már a Világbank vagy a mértékadó, de meglehetősen euroszkeptikus Economist is arról beszélt a héten, hogy közép-kelet Európa megsegítése nélkül széteshet az eurózóna és az Unió is. Európai blogomon erről írtam egy hosszabb bejegyzést, amit valószínűleg ki fogok dolgozni magyarul is. Mottójának Abraham Lincoln híres, a Máté evangéliumát idéző föderalista beszédét választottam.

Frissítés: itt is van a cikk - Meghasonlott ház, lehet kommentálni.

Ma még vitathatatlanul az Egyesült Államok a világgazdaság legjelentősebb szereplője gazdasági és pénzügyi szempontból is. A mostani világgazdasági válság az Egyesült Államokból indult, ezért megkülönböztett figyelem illeti az ottani lefolyását is - még akkor is, ha annak mind pénzügyi, mint gazdasági lefolyása nagyon eltér a hazaitól. A világgazdaság, és az igencsak sebzett magyar gazdaság aligha fog kilábalni a recesszióból addig, amíg az USA ki nem lábal belőle. Az Eltecon blogon keresztül találtam ezt az érdekes eszközt a Minneapolisi Fed oldalán. A felső ábrán a termelés, az alsón a foglalkoztatottság alakulása látható az 1946. óta kialakult 10 amerikai recesszió során. Persze minden recesszió egy kicsit más: más volt a gazdaság szerkezete, a világgazdaságba ágyazottsága, a válság kiváltó oka is. Az ábrák relatívak: a kibocsátás a gazdaság méretével és az árakkal, a foglalkoztatottság az aktív korú népességgel van kiigazítva. Az amerikai gazdaság sokkal nagyobb mint 1946-ban volt, és az amerikai emberek tovább tanulnak és tovább élnek.
A vonalak mélypontja mutatja, hogy mennyit csökkent a termelés és a foglalkoztatottság. Az 1957-as recesszióban volt a legnagyobb a csökkenés. A legnagyobb munkaerőcsökkénést az az 1957-e és az 1948-as recesszió okozta, amikor még sok volt a kétkezi munkás és kevés a nyugdíjas. A mélypont helye azt mutatja, hogy mikor ért véget a zuhanás, és mikor kezdtek a folyamatok javulni. Az 1957-es recesszióban ez a 2. negyedév, azaz 6 hónap után jött el, a kitartó 1948-as esetén az 5. negyedév, azaz 15 hónap után. A munkanélküliség az előbbi esetben 10, a másikban 11. hónapig gyorsuó ütemben nőtt.
A lefelé tartó vonalak hossza a recesszió időbeli lefolyását mutatja. Az 1973-as, a gazdaság szerkezetét alapvetően megváltoztató recesszió 5 negyedéven át súlyosbodott, ilyen eddig nem fordult elő. A munkanélküliség az 1981-es és a 2001-es recesszió idején nőtt a legtovább. Ezek a recessziók mindkét esetben alapvető technológiai forradalmakat hoztak maguk után, ami munkaerőmegtakarító jellegű volt. Minden szempontból különös lefolyású az 1973-as nagy olajválság, ami a mostanihoz hasonló nagy, energiakínálati sokkal járt együtt. Ennek a recessziónak az elején még valamelyest nőtt is a foglalkoztatottság, viszont az új, alacsonyabb energiaintenzitású termelésre való átállás nagyon sok időt vett igénybe.
A jelenlegi recesszió súlyosságát egyelőre leginkább a lefelé tartó vonalak meredeksége, vagyis a romlás sebessége mutatja meg. A foglalkoztatottság a mostani, pirossal jelölt recesszióhoz hasonló meredekséggel csak az 1973-74-es recesszió második felében nőtt. Amiben a mostani recesszió példátlan, hogy a munkanélküliség monoton és fokozódó mértékben nőtt az egész folyamat ideje alatt. Ez igen aggasztó (alsó ábra). Az amerikai reálgazdaság teljesítménye azonban egyelőre egyáltalán nem zuhant valami meredeken. Megintcsak szembeötlő a hasonlóság az 1973-74-es válsággal az, hogy a termelés csökkentése hosszasan elnyúlik (felső ábra). A legtöbb válság idején egy év után már mutatkoztak a konjunktúra jelei, ez most nincsen így.
Hangsúlyozni kell, hogy ezek az ábrák a gazdasági, és nem a pénzügyi válságra jellemző mutatókat ábrázolnak. Egyes válságok a pénzügyi szférából indunak, vagy a pénzügyi folyamatokban is jelentős problémákkal járnak együtt; a mostani válságnak ez biztosan jellemzője. Máskor ilyenről nem igazán beszélhetünk, például a 2001-es, enyhe recesszió idején legfeljebb az internetbe fektető részvényesek jártak rosszul, de a világ pénzügyi folyamataiban nem történt jelentős változás.
Számomra különösen izgalmas az 1973-74. évi válsággal mutatott sok párhuzamosság. Mindkét válság jelentős, nemzetközi pénzügyi válsággal, illetve energiaellátásbeli válsággal járt együtt, vagyis a gazdaság reál (eszköz) és pénzügyi (finanszírozási) odala is sérült. Ez ilyen válságok alapvetően szokták megváltoztatni a gazdaságot. A hetvenes évek válsága széttörte a bretton woodsi valutarendszert, a világ pénzeiben alapvető átrendeződést hozott. A gazdaság szerkezetében az energia-felhasználási intenzitás egyes iparágakat eltüntetett és újakat engedett megszületni. Az 1973-74-es válság például különösen mélyen érintette a teljesen energiafüggő Japánt, amely mély átalakulás után 15 éven át fantasztikusan szárnyalt. Úgy gondolom, hogy 2010-2011. ilyen szempontból is forradalmi újdonságokat rejt, és a rugalmasan alkalmazkodó gazdasági térségek jóléti és hatalmi felértékelődésével fog járni.

A bostoni '56-os emlékmű után két újabb képem került be a Schmap Budapest illetve Berlin útikalauzába.

Mindkét fotó (kacsa, utcakép) Creative Commons licensz alatt szabadon újrafelhasználható.

Sokan mondják azt, hogy a maastrichti kritériumok felett végleg eljárt az idő, és azok immár jogilag is megkérdőjelezhetővé válnak. A három legalacsonyabb inflációjú ország mint viszonyítási alap ma már az európai gazdaságra számára káros deflációt írna elő. Ahhoz, hogy az eurózóna képes legyen a vele szorosan integrálódott országokkal kibővülni, egy aktív és hiteles gazdaságdiplomáciával kialkudott új szabályrendszerre van szükség. Ha addig sikerül a két nagypárt által elfogadott, az EU számára is vonzó reformprogrammal elindulni az EU felé, a kontinens gazdasági újraegyesítésének a diadala lehet a miénk, amivel visszanyerhetjük az 1989 után elvesztett éllovas szerepünket. Magyarország célja ekkor az lehetne az EU elnökségével, hogy bevigye Közép-Európát az eurózónába. Vitatkozzatok ezzel a komment.hu oldalán!