A Facebook oldalon Zsolt nagyon jogosan kritizálta a Roubini bejegyzést, miszerint a versenyképesség és a fiskális egyensúlly szükségessége között túl éles határvonalat húztam. Ez teljesen igaz, Roubini szerint sem lehet rendezett makropénzügyek nélkül kilábalni a gazdasági válságból. A distinkcióval arra akartam rámutatni, hogy az elmúlt húsz év vész-makroökonómusai által uralt magyar gazdaságpolitikai diskurzusban mintha a makromutatók mögül az ökonómiai tűnt volna el - az, hogy a makromutatókat sokk millió vállalat, háztartás és állami szervek ezreinek döntései alakítják ki. Olyanok az ilyen beszélgetések, mintha a doktorok a vizitnél csak a lázlapról beszélgetnének, nem pedig a betegről.
Helyes észrevétel, hogy Magyarországon sincsenek kisebbségben azok, akik a "versenyképesség" és a "strukturális reformok" támogatói, viszont meggyőződésem, hogy a legtöbb művelt véleményformálónak fogalma sincs, hogy ezek a szavak mit jelentenek, így tettekben akár simán ellenezhetik is.
A nemzeti versenyképesség szerintem azt jelenti, hogy egy ország hazai (domestic) vállalatai - tulajdonosokuk nemzetiségétől függetlenül - mekkora jövedelemtöbbletet képesek a világpiacról, vagyis külföldről szerezni. A magyar Audi gyár, bár külföldi tulajdonban van, nagymértékben hozzájárul nemzeti versenyképességünkhöz, mert sokkal több exportbevételt hoz az országnak, mint amennyit kifizet külföldre. Ebből aztán jut hazai beruházásra, tisztes bérekre, adóra, hazai kutatásra. Ezzel szemben a veszteséges MÁV csoport, vagy a nyereséges Magyar Villamosművek inkább csökkenti a nemzeti versenyképességet, mivel az előbbi pokoli drágán apasztja a nemzeti vagyont, noha hazai, sőt, állami kézben van, a másik pedig a hazai vállalatok versenyképességét rontja a magas áraival, miközben ehhez képest nagyon kevés jövedelmet termel.
A "strukturális reformok" fogalmába van, aki a költségvetés szerkezetének reformját érti bele, noha nem ezt jelenti a szó, gyakran az állam által szervezett, és költségvetésből előállított közoktatásét vagy más közjavakét, ám Roubini nem erről beszél az idézett cikkében. A strukturális reformok azt jelentik, hogy az MVM költségbázisát a verseny leviszi az európai szintre, azt, hogy a MÁV-nál jobb, olcsóbb vasúti szolgáltatók segítenek a tömegközlekedés mint költségtényező árának csökkentésében, azt, hogy az Audi-nak egyre több hazai cég lehet beszállítója, mert rugalmasan tud foglalkoztatni embereket, úgy adózik, hogy tud termékkomponenseket fejleszteni, azt, hogy a tartósan minimális jövedelmet termelő magyar tulajdonú magán- és állami vállalatokat nem támogatjuk, hanem eladjuk kompetens tulajdonosoknak, akik más, gyakran regionális vagy globális egységekbe szervezik őket.
Az, hogy a gazdasági növekedés a monopóliumok lebontásával, privatizációval, illetve a magyar tulajdonú vállalatok átláthatóbbé és felvárásolhatóvá válásával bontakoztatható ki, még véleményem szerint kisebbségi vélemény, de reméljük, hogy hamarosan többségi lesz.
