Ma mindenki arról ír, hogy a görög állam felelőtlen költekezése mekkora veszélyt jelent az eurózonára (amit túlzásnak tartok) és hogy micsoda tehetetlen kormányzata van országnak. Görög kollégámmal, Alexander Katszaitisszel egy éve hívtuk fel a figyelmet Magyarország és Görögország politikai-gazdasági rendszereinek hasonlóságaira.
Görögország 1974-ben megszabadult a jobboldali katonai juntától, majd 1981-ben belépett az Európai Közösségbe. Azóta a külvilág felé pimasz módon korrupt, lassan fejlődő ország képét mutatja. Bár a gazdasági növekedés üteme valamelyest meghaladta az unió átlagát, és a hivatalos munkanélküliség is az elviselhető 8 százalékos szintre csökkent, az eredmények nem eget rengetőek, a szakadék Nyugat-Európa és Görögország közt nem szűkült. A görög állam lusta és korrupt monopóliumait nemhogy felkészítette volna, de még meg is védte az unión belüli versenytől. A rendszert az elmúlt harminc évben az uniós források mellett az állam hitelezői finanszírozták; az európai pénzek végül a nem jövedelemtermelő athéni nyári olimpiában öltöttek testet 2004-ben. Sok a terepjáró, a tengerparti nyaraló és a Louis Vuitton-táska, kevés a működő kisvállalkozás, senki nem fektet az oktatásba, az ország stagnál. A beáramló külföldi pénz lyukas vödörbe, állami munkahelyek laza munkaóráiba, az egy számmal nagyobb, hitelre vett automobilokba ömlött. Az ország a nyolcvanas évek közepétől elképesztő méretű állami bürokráciát épített ki. Ez felszívta ugyan a munkanélküliek tömegét, de szinte lehetetlenné vagy legalábbis idegtépő kalanddá teszi egy villanyszámla befizetését vagy az internet bekötését. Az állam monopóliuma talán az oktatásban vált a legnyomasztóbbá. A nyolcvanas évek végén a fiatalkorúak körében mért munkanélküliség 20 százalék körül ragadt be, erre a kormányzatok megpróbáltak mindenkit begyömöszölni az egyébként zsúfolt és rossz minőségű állami egyetemi oktatásba.
Ismerős? Cseréljük ki gondolatban a görög monopóliumokat a BKV-ra, a MÁV-ra, a Magyar Postára vagy az MVM-re; a nyári olimpiát a kőröshegyi völgyhídjra vagy a négyes metró szellemalagútjára; gondoljunk a magyar lízingcégeknél ezrével álló lefoglalt autókra, a budapesti egyetemek ezerfős előadásaira, a vidéken sebtiben felhúzott felsőfokú oktatási intézmények alibi-szemináriumaira.
Teljes naivitás volna a megoldásra makropénzügyi vagy politikai megoldást keresni, főleg, hogy a görög vagy a magyar politikai rendszer jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy önmagában belül megoldást találjon.
A tiltakozás változatos formái a görög hétköznapok részévé váltak. A politikai rendszeren belül nincsen megoldás, sőt, már azzal sem tudja magát megvigasztalni senki, ha a bajokat a csúnya "nagy pártokra" keni. Ezzel mindenki tisztában van - ám ezek a pártok millió alkuval kötődnek a polgárokhoz. A sok egyéni érdek pedig nem adja ki a közjót. A képviselők és a hivatalnokok állami állást, EU-támogatást, építési engedélyt bírnak szerezni, esetleg ki tudnak járni egy elviselhető posztot az idegőrlően hosszú sorkatonai szolgálatban. A politikai rendszer - 34 évvel a diktatúra megbuktatása után - egyéni alkuk millióira épül. A status quo megbolygatása ma már beláthatatlan következményekkel járna, ezért az állam lassan a háttérbe vonult, és hagyja a szolgáit boltolni. Mindenki úgy marad a felszínen, ahogy tud.
A világ első demokráciája büszke örököseinek pedig a demokráciából annyi maradt, hogy tüntethetnek a közintézmények, a közművek és a közhatalom ellen. Ahol viszont alacsonyak a bérek, tűrhetetlen a színvonal, és még a rendőrség is rosszul végzi a dolgát. Az állami részvétel túlsúlyossága miatt a magánszférának kevés ráhatása van a politikai rendszerre, de a választókra is. Mivel a szó eredeti értelmében nem maradt a közügyekre kihegyezett politikai rendszerük, a görögök politikai megoldást sem találnak a bajaikra.
A kiút a konstruktív részvétel a politikai életben, a pártok és politikusok következetes elszámoltatása a folytonos kormányváltás helyett, a több munka, a tulajdon felelősségének jobb gyakorlása, a privatizáció és a becsületes magatartási minták meghonosítási az munka és üzlet világában. A teljes cikk itt olvasható magyarul és angolul.
Most vettem észre, hogy a New York Times is erről ír.
