Euractiv.hu

  • Hibás feed URL.

visegrad-investments.com

HTML

Antal Dániel blogja

Antal Dániel

Promote Your Page Too Hosszú ideje vezetek blogokat, és ide hoztam át azokat a bejegyzéseimet, amelyek szélesebb közönségnek szólnak, illetve nem avultak el (mint például a kiállítás-meghívók és felhívások).

Euractiv Gyors





Friss kommentek

Magyarország!

GA

A föld gyomrában és az űrben

2010.10.14. 08:36 | antal.daniel | Szólj hozzá!

Címkék: chile 2010 bányászat egypillanat

A chilei bányászok kálváriájáról az jutott eszembe, hogy a nyilvánvaló flmváltozat mennyire lírai is lehet: a föld gyomrában rekedt embereket űrtechnológiával, űrhivatalok pszichológusaival tartották életbe. Milyen kicsi is az a tényleges sáv a föld felszínén, ahol nem vagyok teljesen kiszolgáltatott idegenek!

A vékony életmentő csövön ledobált űrkapszulák, mini orvosi eszközök mind-mind az űrhajózás (számomra mindig egy kicsit abszurd) technikai kellékei, ráadásul a csatorna köldökzsinírószerű egyszerűsége tényleg olyan volt, mintha két Jules Verne klasszikus keveréke játszódna, a föld gyomára és a holdra egyszerre utaztak volna el.

Mivel most nem a XIX. században, hanem a XXI. században vagyunk, azonnal reality show is lett a bányászok szorult helyzetéből, ami számomra nyilvánvalóan taszító, de valószínűleg (majdnem) elkerülhetetlen lett volna. Talán csak egy német bányából tiltották volna ki a sajtót személyiségi jogok miatt, egy észak-koreaiból meg csak úgy (remélem, ők is megpróbálták volna felhozni a bányászokat, mielőtt eltussolják az egészet).

Tegnap a pápai a chilei bányászokért és a magyar vörösiszap-katasztrófa áldozataiért imádkozott. Bárcsak a mi történtünk is olyan szépen végződhetne mint a chileieké. De sajnos mi pont azt hoztuk föl a föld gyomrából, amit nem kellett volna.

Kerékpár kötött pályán

2010.10.10. 19:35 | antal.daniel | 1 komment

Címkék: google innováció vasút bicikli

A Google innovációs pályázatának győztese a városi közlekedés kategóriában a monorail bicikli, vagyis a kötöttpályás biciklizés.

A kötött pálya és az egyéni közlekedés előnyeinek kiaknázása nem új ötlet, és a személyes kötöttpályás járműveké sem. A kerékpározás és a kötött pálya ötvözése viszont tényleg újszerű, de azért a fene tudja. Az innovációs irány biztosan nagyon jó, ez nekem így egy kicsit elképzelhetetlen egy olyan régi városban, mint Budapest. Számomra logikusabb volna, ha kerékpár kiegészítené a monorailt, és utána tovább lehetne vele menni.

Melyik külföldi befektetőre lehetnénk a legbüszkébbek?

2010.10.07. 19:41 | antal.daniel | 20 komment

Címkék: gazdaság magyarország befektetés gazdaságpolitika versenyképesség portfolioblogger

Garelli professzor magyarországi műhelyszemináriumának egy nagyszerű intellektuális játékot dobott be közgazdászoknak. Vajon melyik két globális cég volna az, aminek a jelenléte elengedhetetlen volna ahhoz, hogy a magyar gazdaság jövőjéről alkotott képünk teljes legyen, és a világ értse, hogy kiket szeretnénk itt látni? 

A Mindentudás Egyetemének új sorozatának, és a versenyképesség előadó professzoránk köszönhetően, Chikán Attilának köszönhetően ma hallgatója lehetettem a nemzetek egyik versenyképességi rangsora összeállítója, Garelli professzor Versenykultúra Központban tartott műhelyszemináriumának, és egy rövid interjút és készítettem a professzorral (amit a tévéadásban lehet majd megnézni). Remélem, hogy ezt az absztrakt fogalmat sikerül lehozni a földre februárra.

Engem leginkább az érdekel, hogy nincs-e ellentmondásban az a tény egymással, hogy az EU közös versenyképességi politikát akar, és hogy az EU országai egymással is igen éles versenyben állnak a tehetségéért, befektetőkért, munkaerőért folyó versenyben. Nos, Garelli válasza egyértelmű: a versenyképesség egyéni, vállalati, és nemzeti fogalom, és a sikeres versenyképességi programok nemzeti szintűek. Az IMD professzora szerint minden hibája ellenére az ír versenyképességi programot dicsérte, és annak egy különösen érdekes elemére hívta fel a figyelmet. Írország meghatározta azokat a cégeket, amelyeket mindenáron az országba akart csábítani, mert a globális presztízsmárkájuk és versenyelőnyük átragadt az országra - ha az Intel és az Apple neve összekapcsolódik az országgal, akkor a Googlenek is ez fog Európában beugrani. (Nem egy titkos recept ez - sok más sikeres ország csinált ilyet).

Garelli receptjének része, hogy az ilyen globálisan versenyképes, piacvezető befektetők mögé elengedhetetlenül szükséges a helyi beszállítói hálózatot kiépíteni, sőt, ezt akár feltételéül kell szabni a befektetésnek. Ez azt hiszem, messzire vezet, igazából ami engem igazán megfogott, hogy vajon mi volna az a két cég, akiket mindennáron Magyarországra szeretnék csábítani, hogy az jusson rólunk eszébe a követőiknek, amit mi szeretnénk? Lehet, hog már itt is van két ilyen világmárka, csak nem használjuk ki a jelenlétük nyújtotta piaci lehetőségeket, technológiai és országimázs előnyt?

Bevallom, hogy nekem van két jelöltem erre, és rá is kérdeztem, de semmiképpen nem lőném le a poént. Akit érdekel ez a gondolatkísérlet, itt a nyitott kérdés: melyik két globális márkát szeretnénk, hogy mindenáron jelen legyen Magyarországon azért, hogy összekössük az országunk piaci megítélését a két cég piaci megítélésével. Mi legyen az a két vállalat, ami Írország esetében az Intel és a Apple? [Pontosítás: nyilván a játéknak úgy van értelme, ha két olyan céget választunk, amiről mindenkinek ugyanaz a harmadik-negyedik jut eszébe...]

 

 

Vita: Megérné-e lecserélni a magyar erőműveket?

2010.10.02. 15:07 | antal.daniel | 9 komment

Címkék: magyarország energia pénzügy versenyképesség beruházás portfolioblogger

Magyarországi villamoserőművi parkjának megújításának időszerűsége szinte a rendszerváltás óta állandó polémiák tárgya, az atomerőmű megújításán és bővítésén kívül mégis kevés konkrétumot hallunk róla. Mennyit nyernénk ezzel? Vajon ténylegesen megérné-e megújítani az erőműveinket? Ki szeretne vitatkozni?

(Műfaji kísérlet: a Facebook oldalamon is lehet vitatkozni Note formátumban)

Az erőművek viszonylag egyszerű termelő üzemek, mivel általában két fontos inputból, tüzelőanyagból és munkából állítanak elő egy terméket, áramot. Ugyan az áram értékesítési lehetőségei majdnem percenként változnak, a termelési szerkezet mégis viszonylag egyszerűnek tekinthető. Az erőművi egységeket néhány világcég szállítja mindenhova, ezért a világban most épülő erőművek beruházási adatai irányadónak tekinthetők Magyarországra is. A várható tüzelőanyagköltségek ha nehezen is modellezhetők, de összevethetők más országokkal, hiszen a legtöbb tüzelőanyagnak globális (urán), kontinentális szinten regionális (olaj, kisebb mértékben feketekőszén és gáz) piaca van. A megújuló energiahordozók rendelkezésre állása (napsütéses órák, szeles órák) többé-kevésbé előrejelezhetők.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) által 1984. óta szisztematikusan gyűjtött és modellezett beruházási és működtetési költség adatokból elég nagy pontossággal meghatározható, hogy mibe kerülne Magyarország erőművi parkját lecserélni. Ha a számításaim nem csalnak, Magyarországon az IEA szemléletével összevethető villamosenergia-termelői árak hat év átlagában 22,2 forintra jöttek ki egy kWh piacra vitt áramra. Ez az érték persze az urán és a gáz árának igen nagy fluktuációja miatt, illetve az amortizáció számításának módszerei miatt nem teljesen vethető össze a hazai gyakorlatban számított önköltséggel vagy a nagykereskedelmi árakkal, de egy jó becslésnek adható. (Tavaly természetesen ennél jóval olcsóbban termelték az áramot). A legnagyobb termelői, a Paksi Atomerőmű 8-10 forintos önköltséget számol el. Kritikusok a szememre vethetik, hogy a Mátrai Erőmű vélhetően komolyabb szén-dioxid költségekkel, az Paksi Atomerőmű pedig a mostani amortizációt meghaladó pótlási költségekkel kellene hogy számoljon, ezért szintén az IEA adatait beírva az elmúlt 6 év historikus adatai helyére az jönne ki, hogy a szén-dioxid kibocsátást jobban büntető, és az előrelátóbb tartalékképzés mellett 26,7 forintra emelkedne az áram önköltségi ára (ami nem mellesleg a fogyasztói árakat legalább tíz forinttal megemelné).

Mit nyernénk egy teljesen új erőművi parkkal? Ha minden erőművet nagyjából azonos kapacitású és fűtőanyagot használó, de teljesen modern erőműre cserélnénk, és élveznénk a technológiai haladásból fakadó nagyobb erőművi hatásfokot (és elszenvednék a nagyobb létszámhatékonyságból fakadó pótlólagos munkanélküliséget), akkor az önköltségi szint mintegy 18,2 forintra volna csökkenthető. Nem teljesen egyértelmű, hogy más fűtőanyagok használatával ezen sokat lehetne faragni: az atomenergia önköltségi ára is körülbelül 18 forintra jön ki. A teljes erőműparki cserével (ami természetesen sem pénzügyileg, sem technikailag nem kivitelezhető egyik napról a másikra), 3,6 billió forint azonnali költségünk merülne fel, amit az építkezések tényleges elhúzódása miatti 1 billió áthidaló költség növelne. A gigaberuházások összességében mintegy évi 132 milliárddal csökkentenék a hazai termelésű energia előállítási ára.

Ha ez igaz volna, akkor aligha érné meg Magyarországon erőművekre nagyobb léptékben költeni. Ezek a számok természetesen sok szempontból elnagyoltak, és bemutathatók ennél rózsaszínűbb keretben is. Ha azt gondoljuk, hogy a szén-dioxid kibocsátás és az atomerőmű élettartamának problémáját csak prolongáljuk, aminek a költsége most vonal alatti, a beszámolókban meg nem jelenő tétel, akkor az erőművi park cseréjének költségelőnye körülbelül a duplájára ugrik. A megújítás költségei jelentősen csökkennének, ha Magyarország az euróövezetben volna, és nem forintkamatokkal kellene számolni. (Ezekről talán majd később).

Veszélyben van-e a hazai ellátás biztonsága? Aligha. A probléma inkább az, hogy Magyarország rossz versenyképessége jórészt okozója a magyar energiaszektor rossz versenyképességének is. A magas országkockázat, a jogszabályi környezet bizonytalansága, a szektorra kivetett magas (külön)adók mind-mind a modernizáció ellen ható tényezők, ugyanakkor EU tagságunk lehetővé teszi, hogy versenyképesebb országokból, például Szlovákiából importáljunk áramot. A kérdés tehát nem úgy merül fel, hogy lesz-e áramunk, h a bentmaradunk az Unióban, hanem úgy, hogy az hazai termelésű lesz-e? A hazai termelés természetesen munkahelyeket, adóbázist és itthoni környezetszennyezést jelent. Az import lehet, hogy tartósan olcsóbb megoldás lesz, csak kérdés, hogy hazai adóbevételek és munkahelyek hiányában ki fogja megfizetni. Szerintem ez a versenyképeségi kérdés egyik tétje.

(Minden kommentet örömmel fogadok. Érdeklődés esetén szívesen megosztok még több számot is, de elsőre talán ez is sok...)

 

 

 

Feloldható a bioüzemanyag-élelmiszer konfliktus?

2010.10.01. 12:57 | antal.daniel | Szólj hozzá!

Címkék: környezetvédelem energia bioüzemanyag portfolioblogger

Ha egy mezőgazdasági terménynek, amiből csak élelmiszer készült, hirtelen ipari vásárlói is lesznek, fel fog menni az ára. A bioüzemanyagok megjelenése valóban magasabb terményárakhoz és élelmiszerárakhoz fog vezetni? Milyen a tökéletes bioüzemanyag?

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy akár az igen, akár a nem mellett meggyőző érvek merültek volna fel. Igen, a kereslet-kínálat törvénye szerint ha többen veszik a kukoricát, akkor drágább lesz. Csakhogy az EU-ban és az USA-ban a legtöbb évben hegyekben áll az eladhatatlan termény, és az adónk jelentős részét ennek a felvásárlására és raktározására költjük, nehogy tönkremenjenek a mezőgazdasági termelők - ami aztán végleg felhajtaná az árakat. Szóval a bioüzemanyagok támasztotta keresletnek van egy kerestlet-diverzifikáló, és keresletet stabilizáló hatása.

Más a helyzet azokban a fejlődő országokban, ahol robbanásszerűen nő a népesség, és eleve élelmiszerhiány van. Az ilyen országokban a termények ipari felhasználása tovább erősíti a hiányt. Ugyanakkor a hatás sokkal közvetettebb, mint a mérsékelt égövi kukorica esetén, hiszen többnyire a problémát az jelenti, hogy élelmiszernek nem alkalmas növényeket termesztenek bioüzemanyag-gyártásra.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a bioüzemanyag-gyártók nem teljes mértékben használják el a terményt, például az etanolgyártásra használt kukorica nagy részéből állati takarmány készül melléktermékként.

A konfliktus feloldását két irányba keresik. Az egyik megoldási irány az Egyesült Államokban hosszabb, az EU-ban rövidebb ideje, hogy kifejezetten a mezőgazdasági hulladék begyűjtését és felhasználását szervezik meg és ösztönzik, ha nem is bioüzemanyag-gyártásra, de legalább biomassza tüzelőanyagként. (A bioüzemanyagot közvetlen energiahordozóként használjuk, a szilárd biomasszából hőt vagy áramt nyerünk ki, és másodlagosan használjuk).

A másik kutatási irány az úgynevezett harmadik és negyedik generációs bioüzemanyagok kutatása. A bioüzemanyagok szent grálja olyan volna, ami nem vesz el termőterületet az élelmiszer-terményektől, lehetőleg a begyűjtése és a feldolgozása kevesebb energiát igényel, mint amit ki lehet belőle nyerni, és ezen kívül a természetes élőhelyeket sem bolygatja. Valószínűleg tökéletes nafta nem lesz, de egyelőre erős versenyezők az algák, amit a senkiföldjének tekinthető tengeren lehet termelni, és talán még növekedés közben is nyelnek el egy csomó szén-dioxidot. Az algakutatásban Magyaroszág is vannak vállalkozások, van, aki hidrogént, van aki más anyagokat állítanak elő ezekből az egyszerű fotoszintetizáló élőlényekből.

Az a gyanum, hogy erről is ki fog derülni egy csomó olyan mellékhatás, mint mondjuk a szélkerekek madárzavaró hatása, de egyelőre a tenger egy csendes kompromisszumnak tűnik a termőföldhasználat helyett. Kár, hogy nekünk nincsen tengerünk.

 

 

Mégsem ragadósak a bérek

2010.09.30. 16:41 | antal.daniel | Szólj hozzá!

Címkék: munka gazdaság gazdaságpolitika bér 2010 portfolioblogger

Az ún. "keynesiánus" közgazdászok azért szerették az inflációt, mert a béreket ragadósnak tartották, és a versenyképesség hiányát a keresetek elinflálásával tartották lehetségesnek. A mostani világválság empirikusan igazolta, hogy tévedtek. A bérek lefelé is változtathatók, ha ez a munkahely megőrzésének a feltétele.

Miközben sokunknak azt tanították, hogy a nominális bérek nem képesek igazodni egy vállalat vagy egy nemzetgazdaság csökkenő teljesítőképességéhez, én ezt soha nem tartottam egy érthető dolognak. Miért ne értené megy egy dolgozó, ha hiteles vezetőtől hallja, hogy a rossz időkben kevesebbel is be kell érnie, ha meg akarja tartani a munkahelyét. A mostani válságban Írország, Görögország, Románia sorra bizonyította, hogy a béreket lehet lefelé változtatni. (Mellesleg a magyar közigazgatásban is történt nominális bércsökkenés a tizenharmadik havi jövedelem elvételével). Jómagam a MÁV évek óta megoldhatatlan veszteségtömegének egyetlen ellenszerének az elmúlt évek reálbéremelkedésének visszavételét tartottam, amit éveken át elképzelhetetlennek tartott minden politikus és vezető.

Egy friss felmérés azonban azt igazolja, hogy az emberek mégsem irracionálisak. A álworkmania.hu által közölt felmérés szerint a munkakeresők ma 7 százalékkal kisebb nominális bért (vagyis 11 százalékkal kisebb reálbért) kérnek, mint tavaly ilyenkor. A tényleges állások betöltésének pedig az eredetileg elképzelt összegnél harminc százalékkal kevesebbért is elfogadják az állást. Mindez a jövő évi bérstatisztikákban már alighanem érzékelhető lesz.

Magyarország persze még befelé megy a válság, hiszen hazánkban különös  módon az elmúlt évben (részben az állami tulajdonú vállalatok és a közigazgatásnak köszönhetően) nem csökkentek, hanem nőttek a bérek, amelyeken nem meglepő módon egyre kevesebb szerencsét munkavállaló osztozott egyre több munkanélküli kárára. A piaci szektorban azonban már megindult az alkalmazkodás.

Bár a bérek csökkenése rövid távon rossz hír a munkavállalóknak, nem annyira, mint elsőre hangzik. A hazai gazdaásg tényleges teljesítményéhez a forint leértékelődésével és inflációval tudna még igazodni a gazdaság. Az infláció roppant igazságtalan, mert a kisnyugdíjastól a vállalatvezetőig vesz el, teljesítménytől független, ráadásul a kisebb megtakarítással rendelkezőket jobban súlytja. Mint az elmúlt hónapokban megtanultuk, a forint leértékelődése is igen komoly krízist okozhat sok devizában eladósodott háztartásban.

A "keynesiánus" jelzőt azért teszem idézőjelbe, mert valójában Keynes nagyszerűbb közgazdász volt, mint akik hivatkozni szoktak rá. A magukat ideheza "keynesiánusnak" tartó közgazdászok viszont ideje, hogy önvizsgálatot tartsanak, mert a tények cáfolják egyik alaptézisüket.

 

A V4 nem szabadkőműves páholy

2010.09.28. 23:17 | antal.daniel | 1 komment

Címkék: eu költségvetés mezőgazdaság portfolioblogger

A cseh miniszterelnök azt mondta az EU elnökének, hogy a visegrádi együttműködés nem egy szabadkőműves páholy. Erős mondat, de jó volna, ha legalább ennyire ütősen meg lehetne fogalmazni, hogy akkor micsoda? Lassan elkezdődik az EU 7 (vagy 5+5) éves költségvetésének a vitája, a csehek célkeresztjében az agrártámogatásokkal. Vajon közösen fogunk-e alkudni a visegárdi országokkal?

A tavaszi választásokon igencsak átrendeződött cseh politikai életben Petr Nečas hosszú ideje először vezet többségi kormányt, igaz, két (majdnem teljesen) új párttal koalícióban. Az Euractivnak adott interjújában sok szó esik a visegrádi négyek együttműködéséről, amelynek a költségvetési politikában és az energiapolitikában látja a legnagyobb esélyét.

Nos, kíváncsi vagyok, hogy meddig tart visegrádi szolidaritás a költségvetési kérdésekben, mondjuk, ha az agráriumra terelődik a szó, amelyben az ipari Csehország és Szlovákia nem, Lengyelország viszont nagyon, Magyarország pedgi közepesen érdekelt.

Ha egy marslakó eljönne megnézni a bolygónkat, és ránézne az uniós költségvetésének szerkezetére, és megpróbálna kitalálni valamit az Unióról, azt a véleményt alkotná, hogy az Európai Unió egy 19. századi agrárgazdaság. Meg vagyok róla győződve, hogy nem akarjuk, hogy az legyen. Sokkal több forrást kellene fordítanunk az EU globális versenyképességének növelésére, így a K+F, az innováció, az oktatás támogatására, de a közlekedési, távközlési, internetes és egyéb infrastruktúra kiépítésére is.

Azt hiszem, hogy a visegrádi négyek egyik első töréstesztje az agrárköltségvetés kapcsán fog eljönni. Vajon mind a négy közép-európai ország egyformán lelkesen csökkentené azokat az EU-agrártámogatásokat, amelyeket elvileg a következő költségvetési ciklustól kapnánk egyenjogú szinten?

Itt olvasható az interjú. Téteket, véleményeket a kommentek között lehet tenni.

 

 

Jövő héten jön az európai egységes piac új törvénye

2010.09.25. 18:53 | antal.daniel | 1 komment

Címkék: gazdaság eu gazdaságpolitika portfolioblogger

Húsz éve minden európai országnak önálló pénze volt, saját bankja, vasúttársasága, légitársasága, és persze mindenki leginkább otthon tanult és dolgozott. Aztán jött az Egyeséges Piac, ami ezt az egész világot a mi rendszerváltásunkkal majdnem egyidőben teljesen felforgatta. Idén október 6-án mutatják be az EU új egységes piaci törvényét, ami ezt a rendszert akarja megreformálni. [rosszul használtam az időzítőt - persze csak hétfőtől lesz jövő héten október 6 - AD1 És a Bizottság elnapolta a bemutatást - AD2]

Az egységes piaccal kapcsolatban általában több kritikát hallani, mint elismerő véleményt. A piacpártiak szerint a soknyelvű, sok nemzetállami érdeket védő Európában nincs is igazi belső piac, minden államnak van kedvenc áramszolgáltatója, légitársasága és mezőgazdasági terméke. A munkaerő és a tőke ugyan szabadon áramolhat, de a szolgáltatások áramlása a legutóbbi évekig szinte lehetetlen volt. A másik oldalon pedig mindezt a szörnyűséges globálkapitalizmusnak jó öreg jóléti Európába való beszivárgásaként értékelik. Sokan a nemzet hanyatlásaként élik meg a nemzeti vasúttársaság és a nemzeti valuta eltűnését.

Az elmúlt hónapokban elsősorban a közlekedési és az energiapiacokkal foglalkoztam, és elsősorban a közúti közlekedés szabályozottsága kapcsán döbbentem rá arra, hogy valójában Nyugat-Európában szinte a rendszerváltáséhoz hasonló léptékű gazdasági átalakulást történt az elmúlt húsz évben. (Dél-Európa pedig, amint a görögök példáján látjuk, sok tekintetben valójában csak látszólag előzőtt meg minket egy évtizeddel, inkább ott tart, mint mi a kilencvenes évek elején). Az egységes piacról szól törvény (ami megteremtette az EU úgynevezett belső piacát) szerintem minden várakozást felülmúlóan megváltoztatta Európát. 20 éve Bécsben osztrák bankok voltak, Hollandiában pedig gulden, a repülés drága volt, és különféle nemzetközi megállapodások korlátozták, hogy honnan hova lehet eljutni egyszerűen. Ahhoz képest, hogy Európa egy soknemzetiségű kontinens, erős nemzetekkel, úgy gondolom, hogy az európai piacintegráció példátlan. Tulajdonképpen kiépítésének sebességét, különlegességeit figyelembe véve nem is marad el az amerikai piacgazdaságtól olyan sokkal.

Európa egy olyan gazdaságtörténeti úton jár amin még senki sem járt előtte. Az amerkai piacgazdaságtól eltérő, de sok tekintetben hasonló szinten integrált, mégis soknyelvű, sokszínű piacgazdaság van kialakulóban. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az év, de talán az évtized legnagyobb horderejű EU javaslata a jövő héten bemutatásra kerülő Egységes Piactörvény. Amit eddig tudni lehet róla, az számomra nehezen teszi elképzelhetővé, hogy milyen változásokat fog elindítani, vagy éppen megakadályozni a következő húsz évben. A törvény egyik fókuszában a KKV szektor, amelynek egyelőre nehéz elképzelni az európai szintű nemzetköziesedését. A piacpártiak előre kritizálták az új törvényt, mert nem tartják eléggé egyértelműnek. Szerintem ezt nehéz előre belátni, mert véleményem szerint az 1991-es javaslatoknak sem tudta senki elképzelni a hatását. Mindenestre a következő hetekben szerintem érdemes lesz erről vitatkozni sokat.

Frissítés: Amexrap ugyanennek a tanulmánynak a belföldi piaci megállapításairól

A svéd rock és a világ nagy zeneexportőrei

2010.09.25. 15:10 | antal.daniel | 2 komment

Címkék: zene ausztrália kanada svédország világ globalizáció portfolioblogger versenyképeség

Sokan tekintenek a világ popzenei iparára mint az amerikanizáció eszközére, pedig az USA a nemzetközi zenei exportban (is) elveszítette a versenyképességét, és piacához képest inkább alulreprezentált a zeneiparban. Nagy-Brintannia és Svédország fej-fej mellett vezeti a rangsort, Ausztrália időnként egy jelentősebb produkcióval beelőz.

Joshua Keating tette szélesebb körben ismertté két kiváló közgazdász, Fernando Ferreira és Joel Waldfogel tanulmányát, akik 1960-tól elemezték 22 nagy zenei piac slágereit. Önmagában az ugyanis nem sokat jelent, hogy viszonylag sok amerikai sláger van a japán vagy az argentin slágerlistán, hiszen Amerika nagy ország, nagy lemeziparral, vagyis sok zenét termel. Az igazán érdekes az, hogy mely országok képesek saját súlyuknál jelentősebb zenei exportra szert tenni, illetve mely országoknak van olyan erős belföldi zenei életük, hogy viszonylag kevés slágert importál.

Nagy-Britannia 1963-64-bena Beatlesnek köszönhetően meghódította a világpiacot, és lényegében a hetvenes évek végéig a világ rockellátója maradt: jött a Rolling Stones, a Kinks, a Pink Floyd, és persze számos tiszavirágéletű produkció. Természetesen az Egyesült Államokban mindig készült sok és jó zene, de az ország súlyához képest elég kevés.

Ausztrália folyamatosan jött fel a hetvenes években, de mivel egy viszonylag kis gazdaságról van szó, itt egy-egy kiemelkedő produkció húzta fel az ország teljesítményét. Az AC/DC még a vasfüggöny mögött is meghatározó produkció volt. Az ausztrál metál azonban nem sokáig maradt versenyben a nyolcvanas évek brit popjával és új hullámával.

Svédországot sokan kötik össze az ABBA sikerével, pedig az ország folyamatosan produkálja az angol nyelvű popzenét. Bár a csúcsot kétségkívül a nyolcvanas évek jelentették, a kilencvenes években is versenyképesebb volt a brit és a feljövő kanadai exportnál. Svédországban talán a Cardigans jelentett meghatározó produkicót a kilencvenes években.  Szerintem a svéc zenei élet a legszínesebb a szcéna méretéhez képest, és a kimagasló teljesítmény nem egy-egy zenekarhoz, hanem komplett szubkultúrák kiszolgálásához kapcsolódik: a svéd pop, indie, metál, punk mind-mind fontos színfolt a zenefogyasztók életében.

Kanada az elmúlt években szintén jól szerepelt, részben angol nyelvű iparágának. Bár számomra Bryan Adams, Leondard Cohen vagy K.D. Lang nemzetközi sikere nehezebben érthető, mint az ABBA vagy a Cardigans áttörése, ez részben ízlés, részben az amerikai-európai piac távolságának a dolga.

Mi következik ebből? Első ránézésre annyi, hogy nem amerika, hanem az angol nyelv tartolt az elmúlt években. Az angol a zene, a szórakozás nyelve, de nem feltétlenül Angliából vagy Amerikából érkezik. Svédország, akárcsak a nehéziparban, igen jól megtalálja a helyét a zeneiparban is, alapos nyelvi és zenei képzésével, és azzal, hogy a zene része a svéd mindennapoknak az iskolától a családi életig.

Sokkal több minden következik magából a kiváló tanulmányból, amely az új gazdaságföldrajz hagyományos eszköztárával elemzi a zene globális diffúzióját, és ilyen módon a vonatkozó szociológiai, antropológiai kutatások kiváló kiegészítője lehet. Számomra egyelőre kevésbé érdekes, hogy egyes országok, például Japán, miért tartanak fenn olyan erős hazai popéletet, de azok, akik rendszeresen a magyar pop állami támogatásáért kiáltanak, azonnal olvassák el a kutatási beszámolót. Az erős hazai zenei piac kialakításának vannak általánosítható nemzetközi tapasztalatai.

Hogyan sikerült az áruszállítás liberalizációja?

2010.09.23. 18:17 | antal.daniel | 5 komment

Címkék: közlekedés gazdaság magyarország portfolioblogger

Ma bárki vehet egy teherautót, és vállalhat fuvart, és az uszály sem drága. Szinte hihetetlen, hogy harminc éve az EU-ban és az USA-ban is az egyik legszabályozottabb piac volt az áruszállítás. A szárazföldi közlekedés évszázadokon át stratégiai iparág volt, ahol nem volt verseny. Kutatásunk azt próbálja áttekinteni, hogyan sikerült Magyarországon és az EU-ban piacosítani az árufuvarozás, szállítmányozás és a rájuk épülő logisztikai szolgáltatások rendszerét.

Magyarországon 1982-ben engedélyezték a "maszek" fuvarozást, akkor jöttek létre az alternatív budapesti taxitársaságok és az első szállító magánvállalkozások. A rendszerváltás különös fintora volt, hogy a magyar magánkamionosok ugyankkor merészkedhettek a nemzetközi utakra, amikor a legtöbb nyugat-európai társuk számára is megnyítl a lehetőség - de egészen más politikai megfontolások alapján, és egészen más lehetőségekkel.  Igen nehéz piac ez: az elmúlt években legalább 3000 magyar közúti fuvarozó cég ment tönkre. A nyolcvanas években sok európai országban, így persze hazánkban összesen nem volt ezer tényleges piaci szereplő sem.

A vasút a legtöbb ember számára a MÁV-val egyenlő a mai napig, hiszen 1932. és 2005. között a trianoni békeszerződés miatt regionálisan fennmaradt GySEV kivételével csak ez az állami vállalat használta a magyar pályákat. Ma már a MÁV-nak nincsenek tehervonatai, és 2006. óta közel húsz hazai társaság kapott vasúti áruszállítási engedélyt. Az EU csatlakozást követően igen meredeken emelkedett a magyar sínek áruforgalma, aztán a lendület megtört. Mi volt ebből a tényleges növekedés, és mi esetleg statisztikai hiba? Hány vonatot jelentettek le kétszer a KSH-nak? Az Osztrák Államvasút piacot vett Magyarországon, piacot vitt el, vagy forgalmat hozott ide?

Az Európai Unió elvileg 2000-ben nyitotta meg teljesen a belvizi hajózást is, de valójában a mai napig a világháborúk előtt és után létrejött nemzetközi egyezmények szabályozzák az EU szabályaira majdnem fittyet hányva a folyami bárkák, uszályok közlekedését. A magyar EU elnökség egyik sikere lehetne, ha a budapesti székhelyű Duna Bizottság, és az még eléggé kidolgozatlan Duna Stratégia keretében az EU ténylegesen közös belvizi hajózási politikát tudna kidolgozni.

Miközben a MALÉV-et menetrendszerűen privatizáljuk és államosítjuk, Ferihegy lényegében egy magánkoncesszor kezében épül át, és hamarosan megnyitja azt a részlegét, amivel Budapest nagyobb mértékben bekapcsolódhat a légi árufuvarozásba. Ezen a piacon legfeljebb 20 jelentős játékos van világszerte, és egyáltalán nem triviális, hogy Budapest, Bécs, Pozsony között milyen a versenyhelyzet.

Bár a legtöbb közgazdasz és érdeklődő azt gondolja, hogy az árufuvarozási piac, és a ráépülő tevékenységek a piaci verseny alapján működnek, ez valójában egy igen új, és összességében még nem értékelt, elsősorban az Európai Unió által kezdeményezett , illetve az összeomló szocialista hiánygazdálkodáson alapuló közlekedéspolitika következménye.

Jelenleg azon dolgozunk kollégáimmal, hogy erről adjunk egy áttekintést egy tanulmány, műhelyviták, és statisztikai összehasonlítások segítségével. Akit érdekel a téma, írjon, illetve aki ismer érintett cégeket, vagy ilyen helyen dolgozzon, töltse ki valamelyik kérdőívünket és adja meg az elérhetőségét, hogy küljdünk az eredményekből. Kérdőíveinek a piaci szereplők számára kitölthetők online itt.

 

 

Bicikli-flottamenedzsment Budapesten

2010.09.15. 17:19 | antal.daniel | 2 komment

Címkék: budapest közlekedés

A BikeFm a biciklis flottamenedzsment új oldala. A célja, hogy a kerékpározás hiányzó infrastruktúrája (céges tárolók, flották kezelése, öltözők, stb) egyszerűen megoldható legyen, amihez tanácsadást is lehet rendelni. Ugyanitt cargobike is rendelhető. Gondolatébresztő, inspiráló vállalkozás.

Évadnyitó: EU piaci reform, magyar alkotmány

2010.09.11. 12:05 | antal.daniel | Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság eu piacgazdaság gazdaságpolitika alkotmány portfolioblogger föderalista

Európában megkezdődött a politikai szezon az első State of the Union beszéddel, idehaza pedig a kormányfő száznapos beszédeivel. Az Unióban a tét az európai piaci reformok és liberalizáció továbbvitele, a gazdasági unió kiszélesítése. Idehaza a gazdaságpolitikában máshonnan fúj a szél, és a politikai alkotmány a tét. A gazdaság és a politikai élet kereteit érintő, ezért nehezen konkretizálható, de éppen ezért akár nagyon nagy széles körű változások indulnak jövőre.

A héten írtam egy keveset Barroso és Orbán évadnyitó beszédeiről a komment.hu oldalán, de ugyanúgy kötelességből, ahogy a beszédek elhangzottak. Mindkét beszéd olyan súlyos dolgokkal foglalkozik, amelyekre oda kell figyelni, de egyik beszéd sem olyan, ami alapján könnyű elképzelni a jövőt, vagy amire könnyű visszaemlékezni - úgy látszik, hogy a nagy elhatározásokon már túl vagyunk, a nagy változásoknak azonban legfeljebb a körvonalai látszanak. Nem hiszem, hogy bármelyik beszéd fordulatai szállóigévé válnának, pedig igencsak meg fog változni a világunk, ha Barroso vagy Orbán valóra váltja a szavait.

A monetáris uniót gazdasági unióval fogjuk kiegészíteni. [...] A belső piac Európa leghatékonyabb eszköze, mégsem használjuk ki eléggé. Sürgősen ki kell szélesítenünk hatókörét. Európa 20 millió kkv-jának csupán 8%-a folytat határokon átnyúló kereskedelmet, még ennél is kevesebben ruháznak be külföldön. Az internet kínálta lehetőségek ellenére a fogyasztók több mint harmada bizalmatlan a határokon átnyúló vásárlással szemben. Felkérésemre Mario Monti szakértői jelentést állított össze, amelyben 150 hiányzó összeköttetést és szűk keresztmetszetet tárt fel a belső piacon. Jövő hónapban bemutatjuk, hogy az egységes piacról szóló átfogó és ambiciózus jogszabály keretében miként mélyíthetjük el az egységes piacot. (José Manuel Durão Barroso)

Az EU célja igen ambíciózus: a Delors-bizottság által elkezdett, és a kilencvenes évek elejére valóra váltott gazasági és monetáris unió gazdasági lábának teljes megújítása Spaak, Thatcher és Delors szellemének megidézésével. Mostanában sokat foglalkoztam ennek az időszaknak a közlekeédsi reformjai újragondolásával, és megdöbbentő, hogy Nyugat-Európa milyen mélyreható változásokon ment át, illetve indult el akkor, amikor mi a saját rendszerváltásunkkal voltunk elfoglalva. Alig tizenöt év alatt eltünt a márka, a gulden, a schilling, megjelentek a valóban európai bankok, enerigacégek, tömegközlekedési szolgáltatók. Vajon hova lehet ezt továbbvinnni? Közös pénzünk, elvileg közös piacunk van, rengeteg nemzeti protekcionista különalkuval, minden nemzeti sarokban valami speciális érdekkel. Akárhogy is csomagolják, szerintem a közös piacnak ezek az árnyékos sarkai állnak a "nagy reform" célkeresztjében - márpedig ezeket igencsak jól védték a nemzeti kormányok és nemztei bajnokaik.

Az európai uniós reformok szerintem nem fognak akkora változásokat hozni az életünkben, mint a nyolcvanas években meghozott döntések. Nincsenek is olyan kézzelfogható céljai, mint például az euró volt. Ezzel együtt visszatekintve arra a korra az is látható, hogy a nyolcvanas évek (nyugat-)európai polgára számára a változás a mindennapi életre nagyrészt beláthatatlan volt, mi, a vasfüggönynek ezen az oldalán meg nem is tudtuk elképzelni azokat. Vagyis a Barroso-által beharangozott változások

A rendszerváltoztatást követően - ha ez a szó egyáltalán még jelent valamit - az elmúlt húsz év vitái után, 2011-ben végre sor kerülhet a Magyar Köztársaság új alkotmányának megalkotására és elfogadására. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az új alkotmány megalkotására 2011-ben, szándékaink szerint 2011-ben kerülhet sor. (Orbán Viktor)

A rendszerváltás utáni Magyarország új alkotmányának a megalkotása talán még fontosabb számunkra, még akkor is, ha az alkotmányozás irányának világos ismerete nélkül annál is sokkal nehezebb megérteni, miként fogja megváltoztatni az életünket, mint az uniós reformok. Magyarország jelenlegi alkotmánya akkor történt, amikor az EU nagy liberalizációs hulláma zajlott, azokban az években, amikor a liberális demokrácia győzelme átütőnek tűnt.  Szerintem ezt a szabadságot nem sikerült kitöltenünk értékes tartalommal, ezért szinte biztosnak gondolom, hogy az új alkotmányunk új határait a legtöbben nem fogják közvetlenül érzékelni. Az új alkotmányról keveset, az alkotmányozás procedurájáról egyre többet tudunk: nem választott alkotmányozó gyűlés fogja végezni (ahogy 1989-ben sem), viszonylag szűk kör fogja az új alkotmányt elkészíteni (talán 1989-nél is szűkebb, de annál talán színesebb és szélesebb körrel konzultálva) és igen gyorsan (hasonlóan 1989-hez).

Természetes, hogy minden generáció egyszer visszatér azokhoz a nagy politikai, gazdasági kérdésekhez, amivel az előző is foglalkozott már egyszer. Az idei évben az Uniót és az országot is megrázó nagy gazdasági és politikai válság után a nyolcvanas években kialakított keretek megváltoztatása a cél. Az új kereteken belül a gazdasági és társadalmi intézmények pedig igen nagyot képesek változni - de arra talán egy emberi elme sem képes, hogy ezeket a változásokat megjósolja.